Az egyiptomi csapástól Mexikóig– 999 meccs legnagyobb kudarcai

Jelentős mérföldkőhöz érkezik a magyar válogatott: március 20-án, csütörtökön történetének az ezredik mérkőzésén lép pályára. Az ellenfél Isztambulban Törökország lesz, amely ellen a 999 meccsből tizenhatszor játszott, a mérlege pedig tíz győzelem, négy döntetlen és két vereség. A következő napokban felidézzük a csaknem ezer összecsapás néhány legfontosabb vagy legérdekesebb fejezetét, amelyek között akadnak fájó kudarcok, és persze okkal ma is büszkeséggel eltöltő sikerek is. Elsőként túlesünk a rosszon, öt olyan mérkőzésre emlékezünk vissza, amelyek óriási csalódást okoztak. A cikk az Arcanum adatbázisának segítségével készült.

Grosics Gyulai hiába vetődött Helmut Rahn lövésére, a németek ezzel a góllal nyertek 3:2-re az 1954-es világbajnoki döntőben, ez a magyar válogatott legfájdalmasabb kudarca. Fotó: AFP

Marseille-ben alkalmatlan volt a kapitány

Ami a magyar történelemben Mohács, az a magyar futballra szűkítve Marseille. Nemzeti együttesünk ki-ki meccset játszott a francia városban, miután a vb-selejtező csoportban azonos pontszámmal végzett Csehszlovákiával. A 447. hivatalos mérkőzés tehát sorsdöntő volt, és máig emlékezetes kudarccal végződött. A legszomorúbb az, hogy ha az MLSZ nem ragaszkodik az NDK-ból hazatért, a magyar játékosokat egyáltalán nem ismerő és a posztjára tökéletesen alkalmatlan szövetségi kapitányhoz, Sós Károlyhoz, akkor erre a találkozóra sor sem került volna. 

Prágában eltévesztette a futballistákat, és a második félidőben 3:1-es vezetésnél a ragyogóan játszó középhátvéd Mészöly Kálmánt lecserélte egy támadóra, Juhász Istvánra, a csehek pedig ennek köszönhetően ki tudtak egyenlíteni, és ezért volt szükség egy döntő összecsapásra.

Azon pedig az ellenfél egyértelműen jobb volt, nyert 4-1-re, majd a 28 éves Mészöly Kálmán hazafelé a repülőtéren ezt nyilatkozta: „A mi időnk lejárt.” Lakat Károly, aki ekkor a Ferencváros edzője volt, már a repülőgépen annyit mondott: „Muhi-puszta, Mohács, Marseille”, vagyis a tatárjáráshoz és az 1526-os mohácsi csatavesztéshez hasonlította a meccset. Nem véletlenül, a magyar nemzeti csapat története során először nem végzett továbbjutó helyen egy selejtezőcsoportban.

Csaknem ebbe a vonulatba illeszkedett be a 604. hivatalos mérkőzés is. A magyar válogatott a világbajnokság titkos esélyeseként érkezett Mexikóba, Mezey György csapata az 1985-ös évet az európai ranglista élén zárta, és az egész ország diadalmenetet várt. Érthetően mindenkit sokkolt, hogy 1986. június 2-án Irrapuátóban a friss szovjetek a 4. percben már 2-0-ra vezettek, szünetben az előnyük háromra nőtt, és az ólomlábakon mozgó, lebénult magyar együttes úgy szenvedett 6-0-s vereséget, hogy az ellenfél kihagyott egy tizenegyest. Azóta rengeteg magyarázat fogalmazódott meg a látványos összeomlásra, amelyek között felbukkantak egészen vad elméletek is, mindenesetre a közvélemény elsöpörte a korábban istenített csapatot, amely pedig a mai napig az utolsó, amelyik világbajnokságon játszhatott.

A magyar futball és vele a válogatott erős lejtmenetbe fordult Mexikó után, ám 1997. október 29-én, a 718. hivatalos mérkőzésen felcsillant a remény a részvételre a következő évi, Franciaországban megrendezett világbajnokságon. Óriási szerencsével sikerült eljutni a pótselejtezőbe, ahol a sors a jugoszlávokat sodorta Csank János csapatának az útjába, amely pedig látványosan eltakarította a saját útjából a magyar válogatottat: a szünetben már 5-0-ra vezetett az Üllői úton, végül 7-1-re nyert, a végén Illés Béla szépített, a belgrádi visszavágón ehhez hozzátett még egy 5-0-s  győzelmet – ennél közelebb azóta sem sikerült kerülni a világbajnoksághoz.