Sajnos mindig akad olyan „szurkoló”, aki úgy véli, csak valamilyen balhéval lehet és kell felfokozni a hangulatot egy Ferencváros–Újpest derbi előtt. Most is így történt, ezúttal a zöld-fehér ultrák mutatták meg, miként kell kivetkőzniük magukból, és emlékhelyeket, legendák portréit ábrázoló falfestményeket meggyalázni, amely cselekedeteket minden józanul gondolkodó ember – klubhovatartozástól függetlenül – csak elítélni tud. Néhány FTC-drukker a derbire készülődve olyan utcai alkotásokat rongált és gyalázott meg, amelyeken elhunyt helyi legendák, illetve közismert személyek, mint például az egykori világklasszis vízilabdázó Benedek Tibor – 2020 nyarán, 47 éves korában halt meg, a liláknál kezdett el játszani, élete utolsó éveiben is ott dolgozott –, az újpesti stadion névadója, a lila-fehérek egykori csatárklasszisa, Szusza Ferenc és a lilák tavaly tragikus halált halt vezérszurkolója, Baczó Tamás portréit ábrázolták.
Az eset miatt a magyar vízilabda kiválóságai is felháborodtak, az olimpiai bajnok Faragó Tamás és az olimpiai, világ-, és Európa-bajnok Szécsi Zoltán barbároknak, barmoknak nevezte az elkövetőket, mondván, vélhetően fogalmuk sincs arról, kiknek az emlékét rongálták meg. Hozzájuk csatlakozott a Ferencváros elnöke, Kubatov Gábor s, aki a Blikk kérdésére válaszolva hasonló véleményen volt, mint a pólós legendák.
– Nálam nagyobb tisztelője kevés volt és van Benedek Tibornak. Bárki tette, elítélem a cselekedetet és barbárságnak tartom – üzente a klubelnök.
A múlt és a jelen is a Fradi mellett szól
Sajnos nem egyedi eset a mostani, három évvel ezelőtt már történt hasonlóakkor az újpesti ultrák még „vérdíjat” is kitűztek a szégyenteljes cselekedetet elkövető illető fejére. Egy biztos, ilyen felvezetés után bármire fel kell azoknak készülnie, akik kilátogatnak szerda és vasárnap este a Groupama Arénában rendezendő két derbire. Pedig e nélkül a botrány nélkül is éppen elég izgalmat tartogat a nagy rangadó, hiszen
az utóbbi hetek eredményei miatt mindkét csapatnak lenne oka kárpótolni a szurkolókat,
ráadásul a lilák vezetőedzőjének, Bartosz Grzelaknak az állása is ezeken a derbiken dőlhet el.