A legfontosabb meccsen semmi sem sikerült – magyar futballtragédia Bernben

Június 11-én a Mexikó–Dél-afrikai Köztársaság mérkőzéssel kezdődik el az idei labdarúgó-világbajnokság. Pontosan száz nappal a rajt előtt indítottuk el a Magyar Nemzet százrészes sorozatát, amely a világbajnokságok történetének száz – általunk kiválasztott – legérdekesebb történetét meséli el. A huszonötödik részben az a labdarúgó-vb kerül sorra, amely a magyar futballtörténelem leggyászosabb napjával zárult: a világ legjobb csapatának tartott magyar válogatott kikapott a döntőben az NSZK-tól. A cikk az Arcanum adatbázisának segítségével készült.

A végzetes pillanat: Grosics Gyua hiába vetődött Helmuth Rahn lövésére, az NSZK ezzel a góllal nyerte meg a világbajnoki döntőt 1954-ben Fotó: SVEN SIMON/ dpa Picture-Alliance via AFP

Ez az a meccs, amelyről minden magyar hallott már, az is, akit nemigen érdekel a futball. Az egyetemes magyar történelem része, fontos, sorsfordító esemény, nemzeti tragédia, mint Muhi vagy Mohács, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy senki sem halt bele, bár ez az utóélete során nem sokon múlott. Látszólag csak egy labdarúgó-vb aranyérmének a sorsa dőlt el azon napon, 1954. július 4-én, de többről volt szó. (A korabeli lapok az Arcanum adatbázisában érhetők el.)

Fritz Walter és Puskás Ferenc fog kezet az 1954-es labdarúgó-vb döntője előtt, középen William Ling játékvezető mosolyog Fotó: DPA Picture-Alliance via AFP

Nyilvánvaló, a berni világbajnoki döntő a téma. Az a döntő, amelyet a világ magasan legjobb csapata, a magyar válogatott 3:2-re elveszített a Német Szövetségi Köztársaság ellen, és amelyről már nehéz újat mondani, az irodalma könyvtárat is megtölthetne. Jól tudjuk, hogy itthon mindenki biztosra vette a győzelmet. 

Farkas Mihály, a nagy hatalmú honvédelmi miniszter készíttetett két és fél millió postabélyeget a világbajnoki cím tiszteletére, elintézte, hogy a játékosok fejenként 50 ezer forint jutalmat kapjanak,

Sebes Gusztáv szövetségi kapitányt és Hegyi Gyulát, a sporthivatal elnökét pedig a Munka Vörös Zászló érdemrendre terjesztette fel. A csapat fogadására fellobogózták a Keleti pályaudvart, ahonnan a forgatókönyv szerint a válogatott tagjai busszal mennek majd a Parlamentbe, ahol több politikus is beszédet mond.

A németek mélyről érkeztek a labdarúgó-vb döntőjébe

Az újságok pedig megírták, hogy a nyugatnémetek elleni, 8:3-ra megnyert csoportmeccsen megsérült Puskás Ferenc felépült, ott lesz a döntőben, miután a csapat az odáig vezető úton nélküle nyert két roppant nehéz meccsen egyaránt 4:2-re Brazília és Uruguay ellen, utóbbit ráadásul hosszabbításban győzte le – Puskással kiegészülve ki akadályozhatná meg a végső diadalt? A Népsport megszólaltatta Josef Herbergert, az ellenfél szövetségi kapitányát, aki elárulta, jóval erősebb összeállítású csapatot küld pályára, mint a csoportmeccsen, magasztalta a toronymagasan esélyes magyar válogatottat, majd a nyilatkozatát azzal fejezte be, hogy meglepetést akarnak okozni.

Arról nagy fájdalmunkban kevés szó esik, hogy amíg a magyar válogatott többéves diadalmenet zárásaként érkezett a berni döntőbe, a német csapat rendkívül mélyről jutott el oda, 

1950-ig gyakorlatilag nem is létezett a háború óta, a FIFA akkor fogadta vissza a tagok sorába a nyugatnémet szövetséget (DFB). A futballélet csak lassan indult újra a szétbombázott egykori Németországban, és ezen a téren is nagy volt a különbség a megszállási zónákban. 

A franciák nemigen engedélyeztek mérkőzéseket, a szovjetek megtették, de a saját, szocialista elképzeléseik szerint alakították a szervezést, érdekes módon az amerikai zónában indult először újra virágzásnak a sportág. 

Josef Herberger német szövetségi kapitány a Rimet Kupával   Fotó: Historyofsoccer.info

Eleinte csak regionális bajnokságok zajlottak, majd ahogyan a francia, a brit és az amerikai zóna egyesült, megszületett az új márka, és körvonalazódott az 1949. május 23-án megalakult Német Szövetségi Köztársaság, a regionális bajnokok megmérkőztek az országos bajnoki címért a közben szintén megalakult, ám Nyugaton sokáig el nem ismert NDK nélkül, és ez a bajnoki rendszer működött 1963-ig, a Bundesliga megszületéséig. A válogatott 1942. november 22-én játszotta a legutóbbi hivatalos meccsét, a sort 1950. november 22-én folytatta egy Svájc elleni barátságos meccsel, és a háború végétől számolva mindössze 19 mérkőzéssel a háta mögött kvalifikálta magát az 1954-es világbajnokságra, a selejtezőkben megelőzve Norvégiát és a Saar-vidéket.

Minden összeesküdött a magyarok ellen

A magyar csapat felkészülése a döntőre nem zajlott zavartalanul. A szállás lefoglalásakor senki sem tudta, hogy a svájci kisvárosban, Solothurnban hagyományosan július 3-án tartják az ifjúsági fúvószenekarok országos versenyét, a fesztivál hajnalig tartott, a játékosok kialvatlanul indultak másnap Bernbe, a döntő helyszínére. Egyikük ráadásul egy szobalánnyal töltötte az éjszakát, megszegve Sebes Gusztáv utasítását, hogy mindenki maradjon a szobájában, ráadásul zuhogott az eső, az pedig mindenkit megdöbbentett, hogy a szövetségi kapitány bejelentette, Budai László kimarad, a többiekhez képest szerény képességű Tóth Mihály lesz a balszélső, Czibor Zoltán pedig átjön a jobb oldalra.

Czibor Zoltán egyik helyzete a döntőben  Fotó: DPA Picture-Alliance via AFP

Mindezek tetejében a busz csak a stadionon kívül tudott leparkolni, a magyar játékosoknak gyalog kellett átverekedniük magukat a tömegen. Ennek ellenére úgy tűnt, nem lesz baj. 

A meccs:
V. labdarúgó-világbajnokság, döntő: NSZK–Magyarország 3:2 (2:2)
Bern, Wankdorf-stadion, 65 ezer néző. Vezette: William Ling (angol)

NSZK: Turek – Posipal, Liebrich, Kohlmeyer – Eckel, Morlock, F. Walter, Mai – Rahn, O. Walter, Schäfer. 
Magyarország: Grosics – Buzánszky, Lóránt Lantos – Zakariás, Hidegkuti, Bozsik – Tóth M., Puskás, Kocsis, Czibor.

Gól: Rahn (18., 84.), Morlock (10.), illetve Puskás (6.), Czibor (8.)

A németek frissebbek voltak, ők a magyaroktól elszenvedett vereség után a legjobb összeállításban 7:1-re elverték a törököket, a negyeddöntőben simán legyőzték 2:0-ra Jugoszláviát, az elődöntőben pedig 6:1-re legázolták az osztrákokat. Nekirohantak a magyar válogatottnak, ám az jól reagált, és a 8. percben Puskás és Czibor góljaival 2:0-ra vezetett, az itthon Szepesi György közvetítését hallgató milliók máris ünnepelték a világbajnoki győzelmet.

Sebes Gusztáv fiát nagyon megverték

Csakhogy tíz perc múlva már 2:2-t mutatott az eredményjelző, előbb Max Morlock, majd Helmut Rahn talált Grosics Gyula hálójába. A németek kikapcsolták a játékból Bozsik Józsefet és Hidegkuti Nándort, így a magyar csapat szárnyaszegetté vált, ugyanakkor a szünet után nagyon rákapcsolt. Hol valaki belevetődött a lövésbe, hol a gólvonalról mentett egy védő, hol Toni Turek védett bravúrral, de volt, hogy a kapufa mentett, nem jött össze az újabb gól. Ráadásul a nehéz, sáros talajon kiütközött a magyar játékosokon a fáradtság.

És elérkezett a 84. perc. 

Bozsik ütközött a felezővonalnál, a bíró továbbot intett, Schäfer beívelte a labdát, Lantos kifejelte, de Rahn elé, aki egy lövőcsellel becsapta Lórántot, majd a jobb alsó sarokba lőtt.

De még nem volt vége: Czibor ziccert hibázott, Hidegkuti a kapufát találta el, Turek védett szenzációsan, Puskás viszont gólt lőtt. Az angol Ling megadta, majd Mervyn Griffiths partjelző intésére visszavonta a gólt, és lest ítélt.

Most lett vége – négy év és harmincegy veretlen meccs után az Aranycsapat a legfontosabb mérkőzésén kikapott. Itthon tömegek tódultak az utcákra, elterjedt a hír, hogy a játékosok eladták a meccset egy-egy Mercedesért, a Rákóczi úton felborogatták a villamosokat, betörték az üzletek kirakatait, a játékosok fényképeit elégették. 

A csapatot pedig hazafelé leszállították a vonatról Tatán, ahol Rákosi Mátyás adott vacsorát, majd három nap múlva fekete ávós autók szállították haza egyenként a játékosokat és az edzőket, és egy hétig rendőr őrködött a lakásuk előtt. Sebes Gusztáv fiának iskolát kellett váltania, mert úgy megverték, hogy maradandó sérüléseket szenvedett el.

A meccs előtti éjjel miatt Zakariás József soha többé nem volt válogatott, de áldozatul esett Feleki László, a Népsport befolyásos és népszerű főszerkesztője is. Ő a lap július 6-i számában, azaz a meccs másnapján feszegette a vereség okait a Miért veszítettünk a világbajnokság döntőjében? című remek cikkében, és bár Sebes Gusztávot név szerint nem említette, néhány döntését bírálta, ezért hamarosan kirúgták az állásából.

A kapitány hibázott, de nem Puskással

De tényleg, miért veszítettünk? Dénes Tamás sporttörténész Az Aranycsapat másként című, egyelőre kézirat formájában létező könyvéből kiderül, a világ sajtója elsősorban a németek jobb erőnlétében és Puskás Ferenc beállításában vélte felfedezni az okot, mondván, ez feszültséget gerjesztett az öltözőn belül, Puskás ráadásul szemlátomást nem volt teljesen egészséges, Sebes Gusztáv végzetesen rosszul döntött. Nos, ezt a vitát könnyen le lehet zárni. 

Képzeljük el, hogy maga a játékos, a csapatorvos és a szakmai stáb szerint a világ legjobb futballistája alkalmas a játékra – akad épeszű szövetségi kapitány, aki nem állítja be?

Tegyük fel, a vélemények ismeretében mégis kihagyja Puskást, és úgy kapunk ki – nem lenne a bolygónak olyan pontja, ahol maradása lenne. Sebes Gusztáv valóban hibázott, de akkor, amikor megkeverte a csatársort, amely korábban még sohasem játszott abban a felállásban, amelyben a németek ellen próbálkozott. A játékosok szerint is emiatt a vereség a kapitány lelkén száradt. 

Puskás Ferencnek ezt a gólját megadták, a másikat nem Fotó: SCHIRNER SPORTFOTO ARCHIV 

Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője egy az 1945 és 1956 közötti magyar labdarúgás történetét bemutató konferencián arról beszélt, hogy elsősorban a pályán kívül veszítettük el a vb-döntőt, mert kilenc évvel az egyaránt elveszített világháború után 

az NSZK-ban annyival profibb menedzsment és szemlélet jellemezte a futballválogatottat, mint a „kommunista” Magyarországon, hogy ez elég volt ahhoz, hogy a mindenki által sokkal jobb képességűnek elismert Aranycsapatot legyőzze az ellenfele.

Egyebek mellett kiemelte, hogy hiba volt a feleségek kiutaztatása a döntőre, hiba volt a szállásválasztás, hiba volt a nem megfelelő orvosi háttér (különösen a nyugatnémetekével összehasonlítva volt elmaradott), de még az is, hogy a nyugatnémeteknek jobb minőségű futballcipőik voltak.

A dopping C-vitamin volt, de végzetes lett

Felvetődött az is, hogy a németek doppingoltak, ami legfeljebb moralizálást engedne meg számunkra, ugyanis akkor még nem létezett semmiféle tiltás a doppingszerekre vonatkozóan. Dénes Tamás könyvéből azonban kiderül, Franz Loogen professzor, az 1954-es német válogatott orvosa 2004-ben nem tagadta, hogy adott injekciókat a játékosoknak, de szerinte azok csupán C-vitamin-tartalmúak voltak. 

Ugyanabban az évben a német Bild megszólaltatta Grosics Gyulát és Buzánszky Jenőt, és mindketten kizárták, hogy a német játékosokat doppingolták volna, sőt, a Fekete Párduc még azt is hozzátette, hogy C-vitamint és szőlőcukrot a magyar játékosok is kaptak, igaz, nem injekció, hanem tabletta formájában.

Érdekesség, hogy 2010-ben három német kutató tanulmányt tett közzé, amelyben az szerepel, hogy nem jutott mindenkinek külön fecskendő, Loogen professzor szerint pedig  teljesen elképzelhető, hogy az injekcióval együtt valamilyen kórokozót is beadtak, és a játékosok többsége már a labdarúgó-vb évében májkárosodást szenvedett, ami hozzájárult több világbajnok futballista korai halálához.

Sokan mondják, ha megnyerjük a berni döntőt, az Aranycsapat nem esik szét 1956 után, és két évvel később világbajnok lehetett volna, de ezt sohasem tudjuk meg. Felejteni pedig nehéz volt, akik ott voltak a pályán, nehezen tudtak ennek a július 4-ének az emlékével együtt élni. Ezt bizonyítják Grosics Gyula szavai is:

Ha valahol látom a meccs összefoglalóját, mindig különös érzés fog el. Feléled bennem a remény, hogy hátha most másként lesz, hátha megítéli a lökésem miatt a szabadrúgást az első német gól előtt a bíró, hátha Rahn nem rúgja be, és újra és újra csalódom. Elviselhetetlenül csalódom.