Dúl Panka kiszorított helyzetből talált be, ennek kicsit lehetett örvendezni, meg annak, hogy végre kosarat dobott a magyar válogatott. A meccset látva kevés volt a pozitívum, 14-50-nél például úgy kaptunk egy hármast, hogy nem is védekeztünk. Ha esetleg ez volt a cél, azaz, hogy eleve feladjuk a meccset, akkor sem nézett ki ez jól. Mert olykor tényleg az volt az ember érzése, hogy még edzőpartnernek sem vagyunk jók. A kérdés csak az volt, hogy a francia együttes mikor áll le, meddig nyomják tövig a gázt. Az eladott labdákból 25-0 volt a franciáknak, a gyorsindításokból 18-0. Mit lehetett mindehhez hozzátenni? Semmit, csak szomorúan konstatálni, hogy milyen az igazi, világszínvonalú kosárlabda.
A nagyszünetben 20-61 volt az állás. Azaz 41 ponttal vezetett az ellenfél. Ezt leírni is borzalmas volt, hát még nézni, meg a pályán átélni.
Abban lehetett bízni, hogy a második félidőben a francia csapat kissé visszavesz, de a kezdés nem ezt tükrözte. A kékek mentek, mint a mérgezett egerek, mi pedig ezt a sebességkülönbséget nem tudtuk kompenzálni. Egy-egy pillanatra megvillant a magyar csapat, Juhász kapott szép labdát, ezt be is dobta, de mindezek tényleg csak felvillanások voltak, az összképen nem változtattak. Aztán, ahogy teltek a percek, a francia csapat sorozatosan cserélt, s a játék tempója is csökkent kissé. Nyilvánvaló volt, hogy az ellenfél sem azzal a lendülettel játszott már, de mindennek csak számszaki jelentősége maradt, semmi más.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!