Alacsony színvonalú játék, folyamatos magyar vezetés
Csikorgott a magyar gépezet a harmadik negyed elején, Nigéria megint visszajött 6 pontra. Már 17 eladott labdánál járt a magyar csapat, ez nem nézett ki nagyon jól. Az volt a szerencse, hogy az ellenfél sem épp a legerősebb napját fogta ki ezen a szombat délutánon. Mondjuk, ha nálunk nincs Juhász Dorka extra teljesítménye, nagy bajba kerültünk volna, de szerencsére a helyzet nem így alakult. Az ő produkciója tudta ellensúlyozni a többiek olykor bizonytalan játékát. Tartottuk a nyolc-tízpontos előnyt és ez volt a lényeg.
Maga a mérkőzés viszont olykor meghökkentően alacsony színvonalú játékot hozott, ezzel azonban kár volt foglalkozni addig, amíg mi vezettünk.
A harmadik negyed végén 52-42-re vezetett a magyar csapat.
A negyedik negyedben csak annyi volt a feladat, hogy ezt az előnyt megőrizzük. Juhász mellett a szintén jól játszó Takács-Kiss Virág tartotta meccsben a csapatot. Az utolsó öt percben Nigéria teljesen összecsuklott, jöttek a jó magyar támadások és ekkor már látszott, hogy ezt a mérkőzést nem fogja elveszíteni a magyar csapat. Nem is vesztette. Még úgy sem, hogy az eladott labdáink száma megint húsz felett volt (26 lett a vége), amely azért nem egy megsüvegelendő statisztika. Mindegy, mert ezen a délutánon még ez is belefért. Meg az is, hogy két perccel a vége előtt megint 6 pontra jött fel az afrikai csapat, majd kettőre is. Itt már tényleg rezgett a léc, ám - mekkora mázli - nem esett le. De ezt azért megköszönhetjük a rengeteget hibázó Nigériának is.
Ezzel a győzelemmel a magyar válogatott megszerezte első győzelmét a világbajnokságon. Ez volt most a legfontosabb. A színvonalat, meg azt a mázlit, hogy ilyen képességű volt a szombati ellenfél, most felejtsük el.
Mert azért ezen a szinten 26 eladott labdával meccset nyerni, na ez volt a nem semmi. A franciák ellen nem volt ennyi, ott megálltunk 22 eladott labdánál.
Női kosárlabda-világbajnokság, B-csoport, 2. forduló: Magyarország–Nigéria 71-67.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!