A legilletékesebbek, a hazai férfikézilabda-válogatottat irányító egykori és jelenlegi szövetségi kapitányok döntöttek a Nemzeti Sport, a Magyar Nemzet, az Origo és a Magyar Kézilabda-szövetség közös játékában minden idők tíz legjobb magyar férfi kézilabdázójáról. A tizenegy tagú zsűri döntése alapján következzenek A kézisek kézise szavazás 4–10. helyezettjei!
10. Fenyő András (19 pont). Korának kiemelkedő képességű balkezes átlövője volt, oszlopos tagja annak a magyar triónak, amely 1968-ban először kapott meghívást a világválogatottba: Kovács László és Marosi István mellett a csehszlovák szövetség fennállásának ötvenedik évfordulójára rendezett mérkőzésen léphetett pályára a világ legjobbjai között. A Bp. Honvéd kulcsjátékosaként a hatvanas években hatszor ünnepelhetett magyar bajnoki címet, kétszer kupagyőzelmet, ezüstérmet a BEK-ben, 1965-ben a hazai bajnokság gólkirálya lett. A magyar nemzeti csapatban 88 alkalommal léphetett pályára, megjárt három világbajnokságot. Még ötvenéves sem volt, amikor elhunyt.
9. Kovács László (21 pont). Játékosként fantasztikus beálló volt, a játékát edzők oktatták, és ami igazán különlegessé teszi a magyar kézilabda történetében, hogy trénerként ő maga is legenda lett. Diósgyőrből indult, de 1960 és 1971 között a Bp. Honvédban játszott, amellyel hatszor nyerte meg a magyar bajnokságot, négyszer a kupát, ezüstérmes lett a Bajnokcsapatok Európa-kupájában (1966), közben kétszer választották az év kézilabdázójává (1964, 1965). A magyar válogatottban 87-szer szerepelt, három világbajnokságon játszott, és meghívták a világválogatottba is. Mielőtt edzőként bejárta a világot, a Honvéddal nemcsak az NB I-et, hanem a BEK-et is megnyerte (1982), majd átvette a magyar válogatott irányítását, amellyel 1983-ban B világbajnokságot nyert.
8. Marosi László (30 pont). „Zümi” remek kezű balszélsőből lett balátlövő, 1984 és 1990 között egymás után hatszor volt az NB I gólkirálya, amire rajta kívül senki sem volt képes. A Tatabányai Bányásszal bajnokságot nyert (1984), kétszer választották itthon az év legjobb kézilabdázójává (1987, 1988), majd a következő évtizedet a Bundesligában töltötte, ahol a TBV Lemgóval bajnok (1997), kupagyőztes (1995, 1997) és KEK-győztes lett (1996). Hogy kint mennyire szerették, jelzi, hogy távozásakor a hatos számú mezét visszavonultatták. A német bajnokságban 260 alkalommal lépett pályára, 1213 gólja közül 311 volt hétméteres, amelyeknek itthon is biztos kezű értékesítője volt. 2000-ben még egyszer bajnokságot nyert a Skaliczki László vezette Dunaferr SE-vel. A magyar válogatott mezét 171 alkalommal ölthette magára, 710 gólt szerzett, tagja volt az 1986-as világbajnoki ezüstérmes csapatnak. Ma a tatabányai klub elnöke.
7. Marosi István (33 pont). Kora nemzetközi szinten is kiemelkedő irányítója volt, aki egyetlen klubban játszotta végig pályafutását, 1958 és 1976 között kizárólag az Ózdi Kohász mezét öltötte magára. És persze a magyar válogatottét, 1963 és 1974 között egészen pontosan 140-szer, amibe belefért egy olimpia (1972) és három világbajnokság (1964, 1967, 1970), a középsőn ráadásul társgólkirály volt. Elképesztő indulócselét szinte mindenki bevette, stílusa pedig úgy írható le a legjobban, hogy szinte táncolt az ellenfél védői között. Magyar bajnok ugyan sosem volt, de világválogatott igen, és 1966-ban itthon az év kézilabdázója lett. Játékos-pályafutása után sem szakadt el Ózdtól, edző és klubelnök lett. 2018. január 31-én hunyt el.
6. Éles József (39 pont). Nemzetközi szinten is korszakos játékos, balátlövő és irányító, 13 évig játszott Veszprémben (1990–2003), amelynek valaha volt legjobb góllövője 2548 találattal. Ebből 1606-ot szerzett a magyar élvonalban, ami szintén klubrekord. Kulcsszerepet játszott a veszprémiek hazai hegemóniájának megteremtésében, tízszer nyert bajnokságot és Magyar Kupát, 1992-ben pedig KEK-et. A háromszor a legjobb magyar kézilabdázónak választott (1992, 1993, 1997), világ- és Európa-válogatott, NB I-es (1998) és vb-gólkirály (1993) Éles 179 mérkőzésen 828 gólt szerzett a válogatottban, amellyel legjobb eredménye az 1997-es világbajnoki negyedik hely volt. Pályafutását 2006-ban fejezte be, ma az NB I-be jutott Veszprémi KKFT klubigazgatója.
5. Bartalos Béla (46 pont). Ő volt az első kapus hazánkban, akit az év legjobb kézilabdázónak választottak, 1979-ben utasította maga mögé a klasszisokból álló mezőnyt. Magyar bajnokként és világválogatottként hosszú ideig volt biztos pont a kapuban, nemcsak klubjaiban (Honvéd Szondi SE, Tatabányai Bányász SC, Veszprémi Építők), hanem a magyar válogatottban is, amelyben 1970 és 1984 között 288-szor lépett pályára, és úgy szerepelt hat világversenyen, hogy akkoriban még nem volt Európa-bajnokság. Játszhatott három olimpián – Moszkvában negyedik lett a csapattal – és ugyanennyi világbajnokságon. Edzőként Kuvait és Magyarország között ingázott, ma a magyar női juniorválogatott kapusedzőjeként dolgozik.
Pérez Carlos hősként búcsúzott el a Veszprémtől
Fotó: MTI/Kovács Anikó
4. Pérez Carlos (47 pont). Három honfitársával együtt Pérez huszonhat évesen, 1997-ben váltott kontinenst, és a kubai Ciudad Havanna csapatából a Fotex Veszprémhez igazolt, ahol legenda lett. De nemcsak ott, hanem egész Magyarországon, ugyanis 1999-ben megkapta az állampolgárságot, 2002 októberében pedig Szlovénia ellen hat góllal mutatkozott be a válogatottunkban, amelyben 2012-ig 55 találkozón 274 gólt szerzett. Balátlövőként „Csárli” a Veszprémmel 13 bajnoki címet, 12 Magyar Kupát és Kupagyőztesek Európa-kupáját nyert, 2002-ben pedig bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe, és összesen 2444 alakalommal talált be az ellenfelek kapujába. Négyszer választották az év legjobb magyar kézilabdázójának (2003, 2004, 2005, 2011), 2013-as távozása után még négy évig, 46 éves koráig vezetett le Katarban. Jelenleg a Telekom Veszprém másodedzőjeként dolgozik David Davis mellett.
