Tavaly a Vidi–Ferencváros-rangadó zárta az őszi szezont. A kemény, helyenként már-már durva találkozót végül a hazaiak nyerték meg 2-1-re, amivel öt pontra faragták a hátrányukat. Ráadásul úgy készülhettek a februári folytatásra, hogy már csak a bajnokságra kell összpontosítaniuk. Egy éve a Vidi is megállta a helyét a nemzetközi porondon, volt esélye a továbbjutásra az Európa-ligában, s emlékezetes döntetlent játszott a Chelsea-vel. Az volt az általános vélemény, a selejtezőkkel együtt játszott tizennégy nemzetközi mérkőzés leterhelte annyira a fehérváriakat, hogy ettől megszabadulva szárnyalni fognak az NB I-ben.

Nem kell selejteznie a Fradinak, megvan az európai főtábla
A magyar csapat szempontjából kedvező döntést hozott a szövetség.