Előrébb lépnek a rangsorban

Marco Rossi nem tartozik a szerencse kegyeltjei közé. Nem elég, hogy bő egy éve felkészülési mérkőzések nélkül cseppent bele válogatottjával a Nemzetek Ligája-sorozatba, most az Európa-bajnoki selejtezők talán legkeményebb erőpróbájára, a csütörtöki, Horvátország elleni találkozóra három kulcsembere, a sérült, illetve eltiltott Szoboszlai Dominik, Nagy Ádám és Pátkai Máté nélkül kell kiállni Splitben, és akkor még nem beszéltünk a szintén hiányzó Baráth Botondról, Tamás Krisztiánról vagy Bese Barnabásról. A tegnapi sajtóbeszélgetésen két olyan kerettag találkozott az újságírókkal, akiknek a játéka a sérülések következtében kerülhet előtérbe.

Ch. Gáll András
2019. 10. 08. 17:01
null
A Ferencváros középpályása Montenegró ellen debütált a válogatottban Fotó: Nemzeti Sport/Szabó Miklós
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sigér Dávidot 16 hónapja szerződtette a Ferencváros, addig szűkebb hazáján, a Hajdúságon kívül kevesen ismerték – az ősszel, szeptember 5-én, Montenegró ellen aztán bemutatkozott a válogatottban, Splitben pedig akár kezdő is lehet.

– Természetesen értesültem a sérülésekről, főleg hogy Pátkai és is az én posztomon, védekező középpályást játszik, és bár semmi sem áll tőlem távolabb, mint hogy a ­társaim sérülését kívánjam, persze hogy elkezdtem agyalni, hátha így könnyebben szóhoz juthatok Splitben – mondta a 29 éves fedezet, aki azonban nem mulasztotta el megemlíteni, hogy így, a sérültek nélkül is sok remek futballista alkotja a magyar keretet.

– A labdaszerző képességet tartom erősségemnek, azzal meg nem értek egyet, hogy kissé túl gyakran ajándékozom el a labdát, mert olyan játékos még nem született, aki sohasem veszítene labdát. Ez egy sokismeretlenes egyenlet, amelyben az ellenfélnek is komoly szerepe van.

Sigér szerint annak semmiféle hatása nem lesz az ő esetleges csütörtöki játékára, hogy a Fradi éppen milyen passzban van, az ő válogatottbeli teljesítménye független a klubcsapatáétól.

A Ferencváros középpályása Montenegró ellen debütált a válogatottban
Fotó: Nemzeti Sport/Szabó Miklós

„A horvátok elleni győztes meccsünket, a 2-1-et roppant intenzíven éltem át, dacára annak, hogy akkor még nem voltam kerettag, de izgultam a fradista társaimért. Akkor nem is nagyon gondoltam arra, hogy pár hónap múlva a tévé elől a válogatott keretbe kerülhetek, ez óriási ugrás az életemben. Meg kell mondanom, meglepett, mennyire gyorsan befogadtak a válogatottban, úgy érzem magam itt, mintha otthon lennék.”

Feczesin Róbert nyolc év után került vissza a válogatott keretbe, s talán ő volt a legjobban meglepve, amikor megkapta a telefonhívást előbb Szabó Gergő sajtófőnöktől, majd magától Marco Rossitól.

– Fura érzés újra válogatottnak lenni vagy legalábbis a keretben, az meg sem fordult a fejemben, hogy én volnék a korelnök, pedig ez a helyzet – mondta az Újpest 33 éves centere. – A tavaszi horvát meccset, amit 2-1-re megnyert a válogatott, a televízión néztem, nagyon szurkoltam a fiúknak. Most nincs bennem idegesség, inkább azt mondanám, hogy drukk van, nagyon várom a csütörtököt. Bármilyen szerepet szán nekem a szövetségi kapitány, azt elfogadom, és igyekszem a tudásom legjavát nyújtani.

Feczesin egy érdekes körülményt is említett.

„Dél-koreai klubomnak, a Csonnam Dragonsnak volt egy spliti horvát játékosa, Vedran Jugovic, tőle már kaptam is egy e-mailt, amelyben sok sikert kívánt a csütörtöki meccsünkhöz. És talán kevesen tudják, hogy Mislav Orsic, a Dinamo Zagreb és a válogatott kiváló csatára előttem egy évvel szintén a Dragons játékosa volt.”

Szép is lenne, ha csütörtökön a pályán találkozna a két egykori koreai légiós…

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.