Szenzáció: nem Hamilton indul az élről Silverstone-ban

Lewis Hamilton csupán a második helyről startolhat vasárnap a Formula–1 70. Évforduló Nagydíján. A mezőny egy hete is Silverstone-ban versenyzett, és az angol pilóta drámai körülmények között nyert, most viszont csapattársa, Valtteri Bottas megelőzte őt a szombati időmérőn. A FIA hiába büntette meg a Racing Pointot, az érintett csapat és a vetélytársai sem elégedettek a döntéssel, ezért azt többen is megfellebbezték, és így az ügynek még nincsen vége.

Magyar Nemzet
2020. 08. 08. 17:23
BOTTAS, Valtteri
Mogyoród, 2020. július 18. Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzõje a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Magyar Nagydíjának idõmérõ edzésén a mogyoródi pályán, a Hungaroringen 2020. július 18-án. A futamot július 19-én rendezik. MTI/AP/AFP pool/Joe Klamar Fotó: Joe Klamar
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 70. Évforduló Nagydíj eddigi főszereplője nem volt. A második silverstone-i hétvégén a Racing Point ügye állt a figyelem központjában, hiszen a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) helyt adott a Renault óvásainak, és pénzbírsággal, valamint pontlevonással sújtotta a Racing Pointot, azonban a döntéssel engedélyezte a csapatnak, hogy további szankciók nélkül használja a kifogásolt fékhűtőit, hiszen nem a technikai, hanem a sportszabályzat ellen vétett. A riválisok és a Racing Point nem volt elégedett a büntetés súlyosságával, és a 24 órás határidőn belül öt csapat is úgy határozott, hogy fellebbez a döntés ellen, így az ügy tovább folytatódik.

Délután pedig már a pályára figyelt mindenki. Az időmérő edzésen a papírforma, a Mercedes fölényét ígérte, ami be is jött, de a német gyár két versenyzője, Valtteri Bottas és Lewis Hamilton mögött nagy csata volt várható a második rajtsorért. A végén kisebb szenzáció kerekedett ki az időmérőből, hiszen a pontversenyben fölényesen vezető Hamilton csupán második lett, csapattársa, Bottas ezúttal megelőzte őt, és így az utóbbi rajtol a pole pozícióból a vasárnap délutáni 70. Évforduló Nagydíjon.

Valtteri Bottas Fotó: REUTERS/Edgar Su

 

Az első szakaszban Valtteri Bottas zárt az élen 1:26.738-as körrel, mögötte csapattársa, Lewis Hamilton végzett nyolcszázados hátránnyal. A másodikban az előzetes számításoknak megfelelően szinte mindenki a közepes keveréken próbálkozott, a Red Bull azonban merészet húzott, és kemény gumikon küldte ki Verstappent. Az élen Bottas végzett 1:25.785-tel, majd következett Hülkenberg, a gyors körén hibázó Hamilton, Gasly, Ricciardo, Leclerc, Albon, Stroll, Leclerc, Verstappen, illetve Norris a továbbjutó helyeken. A Red Bull ötlete tehát jól sült el, s Verstappen az első tízesből egyedüliként a fehér festésű abroncsokon indulhat el, ami stratégiai előnyt jelent a számukra. A harmadik szakaszban tovább folytatódott a gumikkal történő taktikázás, az élre Hamilton állt 1:25.284-gyel, majd érkezett Bottas, Ricciardo, Hülkenberg és Verstappen az első ötösben. Bár mindkét Mercedes tudott javítani, a versenyzők közötti sorrend megváltozott, miután Bottas 63 ezreddel megelőzte Hamiltont. A finn pályafutása 13. elsőségét jegyzete, míg csapata a 67. alkalommal sajátította ki az első rajtsort. Az „ezüstnyilak” mögött a fantasztikus kört összerakó, a koronavírusos Sergio Pérezt helyettesítő Nico Hülkenberg zárt a Racing Pointtal, majd Verstappen, Ricciardo, Stroll, Gasly, Leclerc, Albon és Norris tette teljessé az első tízes sorát.

Így látták

Valtteri Bottas: „Nagyon jó érzés, hogy megszereztem a pole-t, egyszerűen imádtam ezt az időmérőt, hiszen minden összeállt, és sikerült mindent kihoznom magamból és az autómból is. A beállítások terén előrelépést értünk el a múlt hetihez képest, és szerintem emiatt is tudtam javulni a kvalifikáción. Nagy büszkeséggel tölt el, hogy ezt a csodálatos kocsit vezethetem, rendkívül gyors!”

Lewis Hamilton: „Én nem teljesítettem túl jól, Valtteri azonban jó munkát végzett, és megérdemli a pole pozíciót. A köröm közel sem volt tökéletes. Ami a versenyt illeti, a lágyabb gumik miatt mindenki nehéz helyzetben lesz, és elég esélytelennek tartam, hogy bárki egykiállásos stratégiával fog próbálkozni, hiszen múlt héten sem tartottak ki az abroncsok a futam végéig.”

Nico Hülkenberg: „Egészen őrült héten vagyok túl! A múlt hétvége kész hullámvasút volt, hiszen nagyon boldog voltam, hogy visszatérhettem, aztán nagyon szomorú, hogy nem tudtam elrajtolni a versenyen. Most már sokkal jobban érzem magam az autóban, és én is sokkal felkészültebb vagyok. Az időmérőn azonban kissé megnehezítettem a saját dolgomat, mivel a második szakaszban hibáztam, és azt hittem, hogy a kocsi is megsérült. A Q3-ban aztán leszegett fejjel mentem, hogy a legjobbamat nyújthassam. Meglepő, hogy megszereztem a harmadik helyet, így nyilván most óriási a mosoly az arcomon!”

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.