Kiprich duplája és Détári csodagólja vb-t ért

Három és fél évtized távlatából megszépülnek és felértékelődnek az emlékek. Így vagyunk mi is az 1985. április 17-én lejátszott Ausztria elleni világbajnoki selejtezővel. Pontosabban megszépülniük nem kell, hiszen szép volt ez úgy, ahogy volt: Détári Lajos káprázatos lövőcselével és bombagóljával, Kiprich József szlalomozásával és az öltözőben a mezekre fekvő gyúróval. De sajnos van minek felértékelődnie, hiszen a bécsi Hanappi-stadionban elért siker ez idáig az utolsó, amely világbajnokságon való részvételt ért.

Détári Lajos

Mezey György az 1984-ben kezdődő világbajnoki selejtezősorozatra tökélyre fejlesztette csapatával a totális középpályás letámadásra épülő taktikát. A válogatott zsinórban négy meccset nyert meg, a Népstadionban Ausztriát 3-1-re, Rotterdamban ­Hollandiát 2-1-re, 1985-ben Ciprust Limasszolban 2-1-re, míg Budapesten 2-0-ra győzte le. Ezek után csoportelsőként úgy utazott Bécsbe, hogy amennyiben nyer vagy döntetlent játszik, kijut a mexikói vb-re.

A szövetségi kapitány nem bízta a véletlenre a felkészülést; az Újpesti Dózsa elleni zárt kapus edzőmeccs­ről a stáb kivezettetett egy alkalmi vendéget, akit még a rajta kívül szintén belógó helyi drukkerek sem tudtak azonosítani. A mieink kicsattantak az önbizalomtól: 1985 januárjában Hamburgban barátságos meccsen győzték le az egy évvel később vb-döntőt játszó NSZK-t. Hozzájuk képest nem tűnt verhetetlennek a toldozott-foldozott csoportharmadik helyen álló osztrák válogatott, noha Branco Elsner szövetségi kapitány visszaudvarolta a csapatba a Rapiddal KEK-döntő felé menetelő Hans Kranklt és az Austria Wien irányítóját – csapattársát –, Herbert Prohaskát.

A Népsport beszámolója szerint a magyar kapitány magabiztosan várta az ütközetet, „élvezte a feladat súlyát”. Távol a bécsi belvárosi forgatagtól, a nyugalom szigetének mondott Hotel Eldoradóban vert tanyát a magyar küldöttség. Másnap óvatos becslések szerint hatezer magyar drukker hangos robajától kísérve indult útjára a labda a Hanappi-stadionban. (A legendás Práter az 1984 és 1986 között zajló felújítás miatt nem állt rendelkezésre.)

Kiprich József volt a meccs embere, a tatabányai szélső negyedórán belül két gólt szerzett, az első ahhoz hasonlított, amilyet Bene Ferenc produkált 1966-ban a brazilok ellen. Úgy kerülgette az osztrák védőket, mint edzésen a bójákat, aztán köténygólt rúgott az osztrák kapusnak. A második előtt Nyilasi bólintását bravúrral védte Koncilia, a kipattanóra érkező Kipu bepofozta a labdát a kapuba. Még az első félidőben 2-0-ra meglépett a Mezey-csapat. Ha ehhez hozzávesszük Esterházy Márton kapufáját, akkor nem túlzás, hogy a válogatott feltörölte a padlót az osztrákokkal.

Détári Lajos

a szünet után megadta a kegyelemdöfést a sógoroknak: Esterházy beadása után parádés lövőcsellel vette le a labdát jobbal, majd ballal a léc alá bombázott. Tombolt a publikum, egyedül az akkor a szárnyait bontogató 21 éves szőke zseni búslakodott, amiért a gólöröm közepette a szálfatermetű Kardos József letépte a nyakláncát, de szerencsére a meccs végére az is meglett. A magyar válogatott a Mezey-korszak legjobb játékával 3-0-ra győzött, bebiztosította a csoportelsőségét és kivívta a mexikói világbajnokságon való részvételt.

A kapitány utóbb lapunknak elmondta, a gyúrónak rá kellett feküdnie a mezekre, hogy megmentse a készletet a meccs után az öltözőbe beszabaduló ereklyére vadászó boldog-boldogtalantól.

„Kitűnő ez a magyar csapat, Euró­pa élvonalába tartozik” – hízelgett Leo Beenhakker, a magyarokkal egy csoportban szereplő holland válogatott szövetségi kapitánya a Népsportnak. Az MLSZ nevében Páncsics Miklós főtitkár szakmainak tűnő magyarázattal jelentkezett: „szisztematikus, elvi alapokon elvégzett munkának az eredménye volt mindaz, ami a Hanappi-stadionban történt”.

A sportnapilap nyitóoldalán sajátos szerkesztési elv érvényesült: a sindelfingeni ökölvívó Mercedes-kupa kiajánlója (A magyarok törököt fogtak) terjedelemben megközelítette a bécsi győzelmet.

Ma már ez elképzelhetetlen lenne. Igaz, a vb-részvétel kiharcolása is távolinak tűnik.

A főszereplők emlékei

Mezey György szövetségi kapitány: „A mérkőzés előtti többéves felkészülés volt a kulcs. Elképesztő erőben voltak a labdarúgók, nem lehetett őket visszafogni, kirúgták az öltöző üvegablakát, gyakran szilánkok között lépdeltünk. Azt éreztem, hogy a hazaszeretet is fűti a játékosokat, és ez nagyon ritka ám.”

Garaba Imre, a válogatott csapatkapitánya: „Még most is libabőrös vagyok, ha eszembe jut a bécsi meccs! Mi, a hangyaszorgalmú melósok elvégeztük a háttérmunkát, a sztárok, Nyilasi és Détári pedig tették a dolgukat a Hannapiban.”

Disztl Péter kapus: „A németek és a brazilok elleni győzelem is világraszóló siker volt, de az osztrákok legyőzése azért van előkelőbb helyen, mert komoly tétre menő találkozón nyertünk magabiztosan.”

Kiprich József, a duplázó: „Már a bemelegítésnél úgy éreztük, mintha hazai pályán lennénk. A két gólommal megtörtük az osztrákokat, Détári lövése csak hab volt a tortán. Nekem mind a hetven válogatott meccsem kedves, de ez a vb-selejtező azért egy kicsit előrébb van a többinél.”

Détári Lajos, a bombagól szerzője: „A Mezey-korszakban talán ez volt a legjobb tétmeccsünk. A gólom? Szép volt, rúgtam ilyeneket akkoriban. Arra határozottan emlékszem, hogy Kardos alsógatyában jött be az öltözőbe, mert a többi ruhadarabját kidobta az ünneplő szurkolóknak.”