Gyurcsányék álma vagy Terézváros legnagyobb parkja valósulhat meg a Nyugati térnél

A Podmaniczky -iget tervezésével megbízott kormánybiztos, Kovács Balázs Norbert lapunknak elmondta, miközben Soproni Tamás nyilvánosan támogatja a közpark felépítését, addig 2020-ban egy olyan építési szabályzatot fogadott el, amely engedi a terület beépítését. Terézváros polgármestere ugyanakkor lapunknak elmondta, a rendeletnek nincs valódi relevanciája, ugyanis azt felülírta egy 2021-es kormányrendelet.

2024. 04. 26. 14:09
Budapest, 2015. november 8. A Nyugati pályaudvar és a felújított Nyugati tér esti kivilágításban. MTVA/Bizományosi: Róka László *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi igényért a fotó készítõje közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt. Fotó: Róka László
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hatalmas zöldfelületet létesítene a kormányzat a Nyugati pályaudvar mögötti Podmaniczky utcával határos, részben elhagyatott MÁV-területen. A fejlesztés miniszteri biztosa, Terézváros polgármester-jelöltje szerint különösen fontos egy új közpark létesítése, mert Terézvárosban van a legkevesebb egy főre jutó zöldterület a fővárosban. Egy kerületi lakosra ugyanis mindössze átlagosan 0,4 négyzetméter zöldfelület jut, ami egy kisebb hűtőszekrény méretének felel meg.

Ezzel az új közparkkal meg tudnánk sokszorozni a terézvárosi zöldfelületek arányát. Ennek érdekében számos szereplővel egyeztettünk, és egy ilyen megbeszélés alkalmával került a kezembe a terézvárosi önkormányzat 2020-ban elfogadott városépítési szabályzata, amelyben továbbra is a Gyurcsányék által megálmodott kormányzati negyed betonrengetegét engedélyeznék a területen

– emelte ki a polgármester-jelölt. Felidézte: a Podmaniczky-liget ötlete először 2016-ban merült föl, még akkor, amikor Lázár János vezette a Miniszterelnökséget. Az akkori elképzelés szerint egy zöldfolyosóval kötötték volna össze a Teréz körutat a Városligettel.

Az üggyel kapcsolatban továbbra is kettős beszéd jellemzi Soproni Tamás polgármestert, aki egy közpark építését emlegeti, de gyakorlatilag egy betonrengeteg építését sem akadályozná meg a hatályos építési szabályzat szerint

– jelentette ki a politikus. Szerinte ha Terézváros polgármestere komolyan gondolta volna a 2019-es ígéreteit, akkor négy év alatt módosította volna a vonatkozó rendeletet.

A Nyugati pályaudvar mögött található területtel, illetve annak jövőjével kapcsolatban lapunk megkereste Soproni Tamást is. Terézváros polgármestere elismerte, hogy valóban elfogadtak egy olyan szabályozást a területtel kapcsolatban, amely engedélyezné oda épületek felhúzását. Ezt azonban egy 2021-es kormányrendelet felülírta, amely nagyjából akkora beépítést tesz lehetővé, mint Belső-Erzsébetvárosban.

Korábban Csepreghy Nándor államtitkár úrral tárgyaltam személyesen, és arra jutottunk, hogy az önkormányzat elkészíti a Podmaniczky park megvalósíthatósági tanulmánytervét, ezt követően pedig a minisztérium elvégzi a szükséges talajcserét. Mi hajlandók vagyunk támogatni akár pénzzel is a park építését

– közölte Soproni Tamás. Hozzátette: jelenleg tervben sincs az építési szabályzat módosítása, ugyanis az azt felülíró kormányrendelet a mérvadó.

 

Borítókép: A Nyugati pályaudvar és a felújított Nyugati tér esti kivilágításban (Fotó: MTVA/Róka László)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.