Az előkészületekkel ezúttal nem lehetett semmi gond.
Milák Kristóf most még nem bírt az olimpia sztárjával
Caeleb Dressel világcsúccsal győzött, a magyar úszó két tizeddel maradt el tőle. Az ezüstérem is szépen csillog.

Amikor egy órával a rajt előtt az uszodába értem, szokás szerint javában zajlott a bemelegítés a versenymedencében. Az 1-es pályán egyszer csak valaki a kényelmes gyorsról átváltott pillangóra, s repült néhány tempót versenysebességben. A mozgását össze sem lehetett téveszteni másokéval. Csakis Milák Kristóf lehet. Aztán keresztben átbúvárkodott az 5-ös pályára, gondoltam, hogy szokja a helyet, ahol majd hamarosan rajthoz kell állni, még úszott másfél hosszt, aztán kimászott a medencéből. Kereken 35 perccel a 100 méteres pillangó döntőjének kezdete előtt. Amint felegyenesedett, megbizonyosodhattam, igen, ő az. A vállára kapta a törülközőjét, felvette az akkreditációs kártyáját, és átmenetileg elhagyta a helyszínt.

Hogy aztán visszatérjen, immár harci díszben. S az olimpián még nem tapasztalt magyar buzdítás mellett. Zúgott a „Ria, ria, Hungária!” Kár, hogy az amerikaiak többen voltak, s túlkiabálták a mieinket.
Milák nem rajtolt elég jól (hét századdal volt lassabb a reakcióideje, mint Dresselé, bár ebben az amerikai az egyik legjobb a világon), s várakozásoknak megfelelően Dressel gyorsabban is kezdett, ötven méternél ő fordult elsőként, Milák volt a második 65 század hátránnyal. Soknak tűnt. A második hosszon Milák volt a jobb, ahogy ígérte, de ez kevés volt ahhoz, hogy befogja Dresselt.
Milák ugyan fantasztikus egyéni, sőt Európa-csúcsot repesztett, beúszott ötven másodperc alá (49,68 mp), de ez is kevés volt, mert Caeleb Dressel világcsúcsot úszott 49.45-tel. A célba érkezés után Dressel átnyúlt Milákhoz, s a magasba emelte az ő kezét is. Szép jelenet volt. Talán elegánsabb lett volna, ha a mi bajnokunk reagál elsőként.

Fotó: Mirkó István
Aztán kiszálltak a medencéből. Milák néhány lépést kicsit egykedvűen tett meg, aztán integetett. Így is van rendjén.
Az ezüstérem is szépen csillog.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Németországban is téma lett a megtévesztő magyar zászló + videó
A klub-vb-n ma este 21 órakor játsszák az első elődöntőt, East Rutherfordban a Chelsea és a Fluminense csap össze.

Súlyos büntetést szabott ki a FIFA a PSG csapatára a Real Madrid elleni meccse előtt
A PSG két játékosa, Willian Pacho és Lucas Hernández számára már véget ért a klub-vb.

Federer zavarba hozta az orosz teniszezőnőt, aki bosszúállásra készülhet + videó
Mirra Andrejeva 18 évesen ott van a legjobb nyolc között Wimbledonban, legutóbb húsz éve volt ilyesmire példa.

Ez lehet a legnagyobb baj a 2026-os labdarúgó-világbajnokságon
Az amerikai szervezők szemrebbenés nélkül félbeszakítanak egy-egy meccset, ha a stadion közelében vihar tör ki.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk