Nem profinak való vidék

Elvben már a hivatásosok is szorítóba léphetnek a tokiói olimpia ökölvívótornáján, természetesen csak akkor, ha a kétlépcsős selejtezőn kiharcolják a jogot a szereplésre. Múlt héten még úgy volt, hogy a két legmárkásabb magyar profi bunyós, Bacskai Balázs és Szellő Imre is elindul a hétfő óta zajló debreceni Bocskai István-emlékversenyen, felkészülés gyanánt a március ­13-án kezdődő londoni kvalifikációs tornára. Csakhogy minden másként alakult.

Ch. Gáll András
2020. 02. 05. 16:27
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Először is tisztázzuk: a tokiói olimpia boksztornájához nincs semmi köze a korrupciós válságtól sújtott nemzetközi szövetségnek, az AIBA-nak, sőt még a kvalifikációs versenyeket is a NOB rendezi, nem hogy az olimpiai viadalt. Összesen 186 férfi és 100 nő versenyezhet a japán fővárosban, ne szépítsük, a nők között egyetlen magyarnak sincs esélye, az eddigi olimpiákra – nyolc éve, Londonban szerepelt először a programban a hölgyboksz – egyetlen indulási jogot sem szereztünk.

A férfiak nem esélytelenek, főleg az alacsonyabb súlycsoportokban reménykedhetünk, elsősorban azért, mert Londonban az európai selejtezőn 52, 57 és 63 kilóban nyolc-nyolc, 69, 75 és 81 kilóban hat-hat, 91 és +91 kilóban már csak négy-négy kvótát osztanak. Aki Londonban könnyűnek találtatik, az még a világselejtezőn (május 13–24.) próbálkozhat, itt 3-5 hely vár gazdára súlycsoportonként.

Nem biztos, hogy Szellő Imre (balra) indulhat a kvalifikációs tornán
Fotó: Nemzeti Sport-archív

Mármost, elvileg kitárult a kapu a profik előtt is, és a múlt hétig még úgy volt, hogy az amatőrök között 2010-ben Eb-aranyérmes Bacskai Balázs (75 kg) és az Eb-bronzérmes Szellő Imre (91 kg) szorítóba lép, Bacskai ezt e sorok írójának személyesen is megerősítette. Csakhogy múlt szerdán lementek kesztyűzni a Madárfészek akadémiára, ahol az U22-es ukrán válogatott edzőtáborozik, és az ütésváltásban mindketten megsérültek. Bacskai a vállát, Szellő a könyökét fájlalta, egyikük sem szerepelhet a Bocskain, pedig igazi csemege lett volna egy Bacskai–Harcsa Zoltán, illetve egy Szellő–Hámori Ádám összecsapás, amely azt is eldöntötte volna, hogy melyikük indulhat a párizsi olimpiai selejtezőn.

– Nagyon sajnálom, hogy így történt, mert szívesen megpályáztam volna az olimpiát, sőt még mindig nem tettem le róla, fantasztikus lenne tizenkét évvel Peking után – ahol a negyeddöntőig jutottam – Tokióban szerepelni. Jövő héten újrakezdem az edzéseket, remélem, kapok lehetőséget az indulásra a kvalifikációs tornán – mondta lapunknak a 37 éves Szellő. A jelek szerint az amatőr bunyó – a 2007-es amerikai krimi címének parafrázisával – nem profinak való vidék, a magasabb fordulatszám nem kedvez a komótosabb profi tempóhoz szokott bunyósoknak.

Szellő ezzel az életkorral cseppet sem lógna ki a mezőnyből, hiszen a Bocskain tegnap ringbe lépett a negyvenéves, korábbi amatőr Eb-bronzérmes Szűcs István (81 kg) is, aki hosszú évek óta Angliában él. A népszerű Szücsi 2002-ben Permben lett Eb-harmadik, majd miután kiköltözött a szigetországba, 2007-ben még hazatért az országos bajnokságra, amelynek döntőjében éppen Szellőt verte meg 12-11-es pontozással. De úgy hírlik, a szupernehézsúlyú – Miamiban élő és ott bokszoló – Bernáth István is harcba indulna Tokióért, csak neki anyagi igényei vannak, és nem is akar hazajönni, egyből Párizsba utazna márciusban.

Ez a megoldás azonban nem nyerte el a MÖSZ vezetőinek tetszését.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.