– Hogyan viselte a karantént?
– Nem mászkáltam sokat, de igazság szerint nem a járvány, hanem a derekam tartott itthon. Meghúztam és nagyon fájt, de már javul a helyzet. Ettől persze olykor kimozdultam, főleg a szőlőbe, amit inkább csak annak hívok, amúgy inkább gyümölcsös, van rajta egy kis vityillóm is, és ott tettem-vettem, amikor tudtam.
– Teljesen hazaköltözött Pécsre?
– Igen. Amikor kilencvenháromban az Újpest edzője lettem, és Budapestre költöztem, megtartottam a pécsi lakásomat. Gondoltam, úgyis visszajövök majd, csak azt nem hittem, hogy ez csaknem huszonöt év után történik meg… Ritkán jutottam haza, akkor is legfeljebb egy-egy hétre. A szőlőt mindig gondozta valaki, de most én csinálom. Olykor találkozom a régi játékosaimmal, néha kimentem a Pécs meccseire, szóval valahogy eltelik az idő. Sajnos a feleségem négy éve meghalt, nagyon hiányzik, több mint ötven évet éltünk jó házasságban. A kisebbik fiam Pécsett maradt, tőle van két unokám, akiket a járvány miatt már régen láttam. Nem félek, de tudja, az ördög nem alszik.
– Hogy tetszett az NB III-ban a Pécs játéka?
– Nagyon! Láttam sok kimondottan ügyes gyereket, a csapat pedig szemrevaló, gólra törő futballt játszik, megérdemelte, hogy feljutott a másodosztályba. Szerintem ez a város rászolgálna az élvonalra is, lépésről lépésre haladva talán meg is kapja.
– Kikérik a tanácsait?
– Nemigen akad rá példa, de nem is szeretnék kívülről okoskodni. Úgy vagyok ezzel, hogy akkor kellett volna bölcseket gondolnom és tennem, amikor még aktív edzőként dolgoztam; fiatalon én sem szerettem, ha valaki bele akart szólni a munkámba.
– Több mint tíz évig foglalkozott az utánpótlással, amikor hirtelen a felnőttek edzője lett. Nem félt ekkorát ugrani?
– Nem, mert a csapat zömét én neveltem fel, ismertem mindegyik játékosomat, és tudtam, sokra képesek. A húszas keretből tizennyolcan pécsiek voltak, telt házas meccseken gólokkal vertük itthon a Fradit, az Újpestet és a Honvédot is. Nyolcvanhatban ezüstérmesek lettünk, és meggyőződésem, hogy ha Róth Antal és Mészáros Ferenc nem szerződik külföldre, akkor később bajnokok is lehettünk volna, de a Magyar Kupát így is megnyertük egyszer. Erre az időszakra vagyok a legbüszkébb.
Csaknem nyolcszáz NB I-es meccs van a háta mögött
Fotó: Nemzeti Sport/Dömötör Csaba
– Dacára annak, hogy a Ferencvárossal és az MTK-val bajnokságot is nyert, utóbbival kettőt is?
– Igen, mert a nemzetközi porondon ezekkel a csapatokkal nem sikerült hozni azt, amire képesek lehettünk volna. Apróságokon múlott; hol kimaradt ziccereken, hol egy játékvezetői tévedésen, de valamin mindig elbuktunk, és úgy estünk ki, hogy a kezünkben volt a továbbjutás. Emiatt komoly hiányérzet van bennem.
– Európa legidősebb élvonalbeli vezetőedzőjeként az MTK-ban szinte gyerekekből tudott újra és újra ütőképes csapatokat kovácsolni. Hogyan sikerült megtalálni a hangot a fiatalokkal?
– Nem esett nehezemre, szerettem őket. Ráadásul Pölöskei Gábor és Teodoru Vaszilisz személyében két remek, felkészült szakember segítette a munkámat, és a mi szakmánkban nagyon nem mindegy, hogy kivel dolgozik együtt az ember. Egyébként az MTK akkori tulajdonosa, Várszegi Gábor utánanézett 2008-ban, és kiderítette, hogy a miénk volt akkor Európa legalacsonyabb átlagéletkorú bajnokcsapata.
– Tavaly, a nyolcvanadik születésnapján adták át Pécsett a Garami József Utánpótlás-labdarúgóképző Központot. Nem volt furcsa névadónak lenni?
– Nagyon jólesett, hogy a pécsiek húsz évnél is hosszabb távollét után ezzel tiszteltek meg. De ez nemcsak nekem szólt, ott voltak az avatón sokan a korábbi játékosaim közül, a dicsőség az övék is. Jó lenne, ha ebben a központban sok gyerek futballozna, akik majd remek játékosokká cseperednek.
– A hét végén újra lesznek magyar meccsek. Nézi őket?
– Az életem a futball, persze hogy várom a folytatást! Szurkolok az MTK-nak, nyerje meg a kupát, ami egyáltalán nem lehetetlen. A bajnokságban a Fradi erős és stabil csapat, övé lesz az aranyérem. Az Újpest biztosan nem esik ki, azt pedig remélem, hogy a Zalaegerszeg is benn marad. Ott most az egyik kedvenc játékosom, Márton Gábor az edző, aki remek szakember, de eddig nem sikerült feljebb lépnie. Talán majd most, mert nagyon megérdemelné a sikert.
