Négyszer választottak a világ legjobb játékvezetőjének, de ez sem védett meg. Nem számított a vb- vagy a BL-döntő, csak az volt a fontos, hogy meguntak, és eltakaríthassanak az útból. Mindezt érthetően nagyon rosszul élted meg, a sokszor a hazai irigyeidtől és vetélytársaidtól induló ármánykodások kifacsarták a lelkedet, aminek a leplezésével talán még többet ártottál saját magadnak. Tévutakra is vitt, amit persze be nem láttál volna. Bár mindig te vitted a szót, nagyon keveseket engedtél magadhoz, alig tudhattunk bármit is rólad, a privát életedről, de a fájdalom, a hiányérzet szinte sütött rólad. Az apró Emődről indulva jutottál Pasadenáig, a Maracanáig, a világ legnagyobb stadionjáig, lubickolhattál abban a közegben, amelyet a legjobban imádtál, majd hirtelen kibuktál belőle, és hiába lettél az MLSZ elnökségének a tagja, a játékvezetők főnöke, televíziós kommentátor, a játékvezetés befejezése után nemigen találtad a helyedet.
Néhány hete hallottam, hogy ez az átkozott vírus téged is megtalált, és nagyon nagy a baj. Arra gondoltam, ebből is kidumálod magadat, ez a szörnyű kórokozó nem tudja, kivel kezdett ki. Ám ő győzött, végül neki lett igaza, most az egyszer nem a tiéd lett az utolsó szó. Én pedig emlékezhetek neked adott rossz osztályzatra, haragra, majd kibékülésre, együtt töltött estékre, közös munkákra és egyoldalú beszélgetésekre, de semmi sem pótolja azt az űrt, amit nem most, hanem akkor hagytál, amikor 2000-ben befejezted azt, aminek egész egyszerűen a zsenije voltál. Lehetett szeretni vagy nem szeretni, de azt vitatni, hogy a magyar labdarúgás korszakos és nagy egyénisége voltál, lehetetlen.
Sokat értél el, de többet érdemeltél volna. Másoktól és magadtól is. Többet viszont már nem kívánhatok, mint hogy nyugodjál békében.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!