– Szerda este Ferencváros–Dinamo Kijev mérkőzést játszanak a Bajnokok Ligájában. Hova húz a szíve?

A Győr a szakadék szélére taszította a Fehérvárt
Képtelen nyerni a székesfehérvári csapat.
– Szerda este Ferencváros–Dinamo Kijev mérkőzést játszanak a Bajnokok Ligájában. Hova húz a szíve?
– Jaj, de nehezet kérdez! Pályafutásom jelentős részét Kijevben töltöttem, rengeteg kellemes emlék fűz a Dinamóhoz: KEK-et nyertünk 1986-ban, egy év múlva elődöntőt játszottunk a BEK-ben. Hogy is mondjam? A Dinamo Kijev az ukrán Fradi. A Ferencvárosnál is eltöltöttem egy szép szezont, bajnokságot nyertünk, a mai napig fel tudom idézni a Győr elleni 6-1-es győzelmet, és szívesen emlékszem a ZTE ellen szerzett gólomra, ami nem osztott, nem szorzott. 7-0-ra nyertünk az Üllői úton. A fanatikus szurkolótáborra és a kiváló hangulatra mindig szívesen gondolok vissza. Szóval, a kérdésére a válasz: mindkét klubhoz kötődöm, nem akarok különbséget tenni a kettő között.
– És mit gondol a szerda esti esélyekről?
– Kicsit esélyesebbnek tartom a Dinamót, 60-40 vagy 55-45 arányban feléjük billen a mérleg nyelve, elsősorban a nemzetközi tapasztalat miatt. Hozzáteszem, megemelem a kalapom Szergej Rebrov magyarországi munkássága előtt: nagyon jól összerakta a Ferencvárost, a Fradi gyors támadói különösen veszélyesek. Úgy vettem észre, Rebrov inkább a külföldi játékosokat helyezi előtérbe, a korábbi edzők, például Thomas Doll több magyar labdarúgónak adott lehetőséget. Rebrov viszont hozza az eredményeket, és ez mindent felülír.
– Említette a külföldieket, Igor Haratin és Alekszandr Zubkov személyében két ukrán válogatott futballista erősíti a Ferencvárost. Foglalkozik ezzel az ukrán szaksajtó a meccs előtt?
– Volt szó róluk, de nem szenteltek nekik különösebben nagy terjedelmet. Inkább a gyors támadókkal vannak elfoglalva az ukránok, és persze Szergej Rebrovval. De ez érthető: Rebrov a Dinamo Kijevben futott be, ha valaki, akkor ő igazán jól ismeri a klubot, s amilyen alapos, taktikailag felkészült edző, már biztos kigondolta a helyes taktikát a korábbi csapata ellen. Hangsúlyozom, Rebrov irányítása alatt rengeteget fejlődött a Fradi. Nekem nagyon tetszik a játékosok hozzáállása, minden labdarúgó tudja a rá osztott feladatot, ez egyértelműen látszik a televízión keresztül is.
– Látta a Ferencváros Barcelona elleni mérkőzését?
– Sajnos nem, csak az eredményt tudom. A Dinamo Kijev–Juventus találkozót viszont végignéztem. Érdekes meccs volt: az első húsz perc alapján nehezen lehetett volna megmondani, hogy melyik csapat játszik az ukrán és melyik az olasz bajnokságban. Később a Juventus kihasznált két helyzetet, de a Dinamo nem vallott szégyent.
– Jó ötlet volt a Dinamótól leszerződtetni a híres román edzőt, a Sahtar Doneckhez ezer szállal kötődő Mircea Lucescut?
– Ennél jobb dolog nem is történhetett volna a Dinamóval! Valerij Lobanovszkij óta nem láttam ilyen szakembert, aki így tudta motiválni a fiatalokat. Mikola Saparenko személyében megtalálta azt a játékost, akire fiatal kora ellenére komoly feladatokat bízhat. A 22 éves középpályás gólt lő és gólpasszokat ad, rá nagyon oda kell figyelnie a Ferencváros védőinek. A csatárok közül Benjamin Verbičet emelném ki. Hátul sem áll rosszul a Dinamo: a 21 éves Vitalij Mikolenko a bal oldalon és középen is bevethető, már a válogatottban is bemutatkozott. Csakúgy mint a kapus, Georgij Buscsan, aki a posztriválisai sérülésének, betegségének köszönhette az esélyt. Franciaország ellen kapott egy csomó gólt (7-1-re nyert a világbajnok a Nemzetek Ligája-mérkőzésen – a szerk.), de ha nem ő véd, akkor sokkal nagyobb lehetett volna a különbség. Minőségi játékosokat tud bevetni a Dinamo. Fel van adva a lecke a Fradinak.
Képtelen nyerni a székesfehérvári csapat.
Yaakobishvili Áron szintet léphet.
Az olimpiai, világ-, és Európa-bajnok a MÖSZ bokszgáláján újra megmutatja, hogy mit tud.
Nem mindenki örül, hogy 2030-ig marad a Mister.
„Ő adja az erőt, a mosolya a szemében az akarat” – szülei mindent megtesznek a halva született Nolináért
A Barcelona szenzációs hírt közölt a magyar futballistájáról
A karosszékében találták holtan a magyar úszópápát: halálos tévedés áldozata lett Széchy Tamás
Döntöttek Urusla von der Leyenék: bíróság elé viszik Magyarországot – most éppen ezért
„A gázsiról majd a helyszínen beszélünk?” - G.w.M-en röhög az egész internet
Ausztria olyat tesz, amit Magyarország soha: akkora a baj, hogy már a családok támogatásán is spórol az osztrák kormány – ennyi pénzt vesznek el tőlük
Pofon a magyar szurkolóknak: tiltólistára kerültek egyes himnuszok a vb-n
Hét meccs után szenvedett vereséget a Hertha
A Győr a szakadék szélére taszította a Fehérvárt
A szemünk láttára tepertek le valakit a TEK-esek az Astoriánál
Slot súlyos döntést hozott a Liverpool-játékos távozása után
Bayer Zsolt: Vadászjelenetek Alsó-Alvilágból
Képtelen nyerni a székesfehérvári csapat.
Yaakobishvili Áron szintet léphet.
Az olimpiai, világ-, és Európa-bajnok a MÖSZ bokszgáláján újra megmutatja, hogy mit tud.
Nem mindenki örül, hogy 2030-ig marad a Mister.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.