A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) pénteki tájékoztatás szerint valamennyi tagegyesülettel egyeztetett, és a visszajelzések alapján igen kedvező a kép. A 2019. évi erősorrend alapján az első ötven helyezett klub közül csupán kettő, míg a további kilencvenből mindössze tíz nem edzhet a megszokott helyszínen a kisebb települési uszodák zárvatartása miatt. Ugyanakkor a szövetség munkatársai folyamatosan egyeztetnek a környékbeli egyesületekkel, hogy a saját uszodájukat igénybe venni nem tudó csapatok is edzhessenek.

Nem kell selejteznie a Fradinak, megvan az európai főtábla
A magyar csapat szempontjából kedvező döntést hozott a szövetség.