Sport tudástár
A Magyar Nemzet sport fogalmak érthetően

Háfra Noémi

Háfra Noémi, magyar kézilabdázó. 1998. október 5-én született. Maglódon kezdett kézilabdázni, majd a Gyömrői VSK, 2014-től pedig az FTC csapatában szerepelt. A budapesti zöld-fehéreket két bajnoki címet követően, 2021 nyarán hagyta el, a Győri Audi ETO-nál töltött első idényében már új csapatát segítette elsőséghez. A balátlövőben és irányító poszton egyaránt bevethető játékos –

kölcsönben – a dán Odense és a montenegrói Budocsnoszt Podgorica keretét erősítette, 2024-ig a német Bietigheim játékosa. Háfra tagja volt a 2018-as junior női kézilabda-világbajnokságon aranyérmet szerző magyar gárdának. A felnőtt válogatottban 2017-ben mutatkozott be, a nemzeti csapattal szerepelhetett a 2021 nyarán megrendezett tokiói, majd a 2024. évi párizsi olimpián. Az Európai Kézilabda-Szövetség szavazásán két alkalommal is az aktuális Bajnokok Ligája-idény (2018-19, 2019-20) legjobb fiatal játékosának választották, 2019-ben pedig a Handball Planet szavazásán győzött Az év fiatal játékosa kategóriában. 2024-ben leigazolt a HB Ludwigsburg csapatába.


Háfra Noémi


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.