2010. Október 25. Hétfő 22:00 Archívum - Magyarnemzet Felkészültek a kitelepítésre Saját felelősségükre egyelőre otthonukban maradhatnak a dunaújvárosi Táborállás városrész azon lakói, akiknek a házát egy megcsúszott partfal veszélyezteti. A szakemberek ugyanakkor azt tanácsolják a lakóknak, hogy amíg a helyzet nem rendeződik, minden
2010. Október 22. Péntek 22:00 Archívum - Magyarnemzet Rettegnek és menekülnek a lakosok Devecserből Retteg Devecser lakossága az újabb katasztrófától, a helyieket az sem nyugtatja meg, hogy elkészült a Kolontárt és a térséget védő gátrendszer. Az emberek egyetértenek azzal, hogy zárolni kell a cég vagyonát, és a károsultakat abból kell kártalanítani.
2010. Október 21. Csütörtök 22:00 Archívum - Magyarnemzet Állóháború Esztergomban Miközben a polgármester-választást a független, ellenzéki pártok által támogatott Tétényi Éva nyerte meg Esztergomban, a helyi képviselő-testületben a Fidesznek van kétharmados többsége. A frissen megválasztott településvezető már a közös munkát tervezi,
2010. Október 18. Hétfő 22:00 Archívum - Magyarnemzet Küzdelem a testületi többségért Több tízezer főnél nagyobb lélekszámú településen sakkban tarthatják az MSZP-s és volt SZDSZ-es polgármestereket a kormánypártok képviselői a következő négy évben. Néhány városban azonban meglesz vagy meglehet a szocialista polgármesterek mögött a több
2010. Október 16. Szombat 22:00 Archívum - Magyarnemzet Átadás-átvétel a fővárosban Aláírta Demszky Gábor volt és Tarlós István frissen megválasztott főpolgármester a hivatal átadás-átvételi jegyzőkönyvét. Demszky azt kérte utódjától: legyen pártokon felül álló főpolgármester, és fejezze be az elkezdett nagyberuházásokat. Tarlós elism
2010. Október 15. Péntek 22:00 Archívum - Magyarnemzet Bevették a vidéket a kormánypártok A jobboldal a tízezer főnél nagyobb lélekszámú települések többségében átütő sikert ért el, az MSZP az eddig általa irányított városok jelentős részét elvesztette. A bukott szocialista településvezetők sok esetben bekerültek a helyi testületekbe, rendszer
2010. Október 14. Csütörtök 22:00 Archívum - Magyarnemzet Csak Szeged maradt kivétel Huszonhárom megyei jogú város közül csak a csongrádi megyeszékhelyen választottak szocialista polgármestert, a többi helyen a jobboldal jelöltje győzött. A négy évvel ezelőtti önkormányzati választáshoz képest a polgári oldal ezúttal Dunaújvárosban, Mi
2010. Október 14. Csütörtök 22:00 Archívum - Magyarnemzet Nagy győzelem, nagy változás Haladéktalanul hozzálát a Fidesz Budapest megújításához: Tarlós István főpolgármester már szerdán nyilvános átadás-átvételt tart a húsz év után leköszönő Demszky Gáborral.
2010. Október 13. Szerda 22:00 Archívum - Magyarnemzet Meghódította vidéket a Fidesz–KDNP Elsöprő győzelmet aratott a vidéki nagyvárosokban a Fidesz–KDNP. A lapzártánkkor ismert eredmények szerint várhatóan minden megyében többséget szereztek a kormánypártok a közgyűlésekben, és Szeged kivételével minden megyeszékhelyen a Fidesz–KDNP adhatja a