Gyurcsány most éppen árnyékkormánnyal szórakoztat bennünket – de már kicsit unalmas
Ez nagyon rossz vicc. De még annál is rosszabb: ez az ember szórakozik velünk.
Ez nagyon rossz vicc. De még annál is rosszabb: ez az ember szórakozik velünk.
Az ilyen emberekből, mint ő, egyre több futkározik az utcákon.
Ha nem is veszi észre, de Gyurcsány Ferenc ismét elszólta magát ezzel az egyetlen szóval: készülünk.
A globális elit tagjai számára a demokrácia és a népakarat már régen nem számít semmit.
Az Európai Bizottság elnökének globalista kapcsolatai ártanak az európai embereknek.
Brüsszel fősodratú politikai irányzata határozza meg a sajtó és a média munkatársainak az adott országhoz való viszonyulását.
Magyarország szerencsére olyan hely Európában, ahol eddig is sok mindent szabadon el lehetett mondani a közvéleményben.
Aki Gyurcsány Ferencet, a hazai politika Cipolláját még mindig komolyan veszi, az magára vessen.
A glaszékesztyűs magyar rendszerváltás és annak következményei. (6. rész)
Tudnunk kell, milyen nézeteket vall a világuralomra törő globális elit egyik meghatározó tagja.
Ma már a szakirodalom gyakorlatilag a demokrácia egyik alapfeltételének tekinti a szabad és sokszínű médiavilágot.
A lényeget természetesen módszeresen elhallgatják róla.
Az elmaradt lusztráció és az elmaradt személycserék folyamatos károkat okoztak és okoznak az országnak.
Orbán Viktor amikor azt mondta, mi nem akarunk kevert fajú nép lenni, akkor a kulturális különbségekre gondolt.
A glaszékesztyűs magyar rendszerváltás és annak következményei (3. rész)
A magyar miniszterelnök beszéde nem volt rasszista beszéd. Ők vagy tévednek, vagy tudatosan gerjesztenek Orbán ellen indulatokat.
Milyen következményekkel jár az, hogy nem váltottuk le a posztkommunista elitet?
Reménykedünk, hogy néhány hét vagy hónap, és jönni fog a támogatás, ami jár nekünk, de valahogy eddig mégsem járt.
A glaszékesztyűs magyar rendszerváltás és annak következményei. (1. rész)
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A miniszterelnök hétfőn a Karmelita kolostorban tárgyalt Félix Tshisekedivel, a Kongói Demokratikus Köztársaság elnökével.
Az FTC hétfőn megkezdte az egymeccses belépőjegyek árusítását.
Erősödik a gyűlölethullám Olaszországban a közel-keleti krízis kiszélesedése miatt, több politikust is fenyegetés ért.
A budapestieknek kell a fővárosi politika szíve közepének lenniük – jelentette ki a Fidesz budapesti vezetője.
Az NBA történetének egyik legjobb védekező játékosát nyolcszor válogatták be az All Star-válogatottba
A FPÖ győzelme egy már meglévő trend erősödését mutatja – mondta el lapunknak Stefán Csaba, a Magyar Külügyi Intézet kutatója.
Menesztette a mátészalkai igazgatót a belügyminiszter.
Az orosz védelmi minisztérium állítása szerint sikeres légitámadásokat hajtottak végre ukrán célpontok ellen a Kurszki terület határvidékén. Vajon fordulópontot jelenthet ez a konfliktusban?
A Fidesz új országgyűlési képviselője az utóbbi években az Európai Parlament munkájában vett részt.
Moszkva megváltoztatta nukleáris doktrínáját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.