Csodálkozunk? Nyilván egy cseppet sem.

Hát igen. Oly korban élek én e földön (Radnóti Miklós után szabadon), amikor a fővárosban Horn Gyulának, az 1956-os forradalom egyik leverőjének, a hírhedt pufajkásnak már évek óta van szobra. Aztán közterületet neveztek el róla, miközben ezt a törvényeink egyértelműen tiltják, hiszen nem lehet közterületet elnevezni olyan személyről, aki bármilyen diktatórikus, elnyomó rendszert létrehozott, irányított vagy megvédett. Engem nem érdekel ebben az összefüggésben, hogy valakik szerint Horn Gyula egy roppant tehetséges, ügyes, okos politikus volt, akitől tanulni lehet. Mit lehet tőle tanulni, kérdem tisztelettel? Talán azt, hogy később köpönyeget váltott, méghozzá akkorát, mint ide Lacháza? Akkor már minden rendben van vele? És amikor mindannyiunk megdöbbenésére a rendszerváltás után 1956 elárulója miniszterelnök lett ebben az országban, akkor a nép érdekében bevezettette a Bokros-csomagot, amely nem volt más, mint a lakosság sanyargatása (ráadásul az Alkotmánybíróság elkaszálta a csomag egyes elemeit)? Mikor és miért és kinek érdeke megvédenie Horn Gyulát? Erre válaszoljon, aki tud.

Szóval oly korban élek én és élnek önök is, kedves olvasóim, amikor

Ez meddig elviselhető, meddig elfogadható? Szerintem semeddig.

Azt javaslom minden jó szándékú és tisztességes embernek, akinek fontos a demokrácia, az emberi jogok, az erkölcs, egy ország becsülete, álljon a Szilágyi Ákos-féle javaslat mögé. 

Talán egy alulról jövő nyomásnak nem tud ellenállni senki. Sem Niedermüller Péter, sem a VII. kerületi képviselő-testület, sem a teljes baloldal. Mert hogy a nemzeti oldalnak kutya kötelessége ezt a szobrot támogatni, az számomra nem lehet kétséges. Ráadásul ez az emlékmű csak egyfajta vigasz lenne még akkor is, ha megvalósulna. Sovány vigasz abból a szempontból, hogy 2006-nak sem lett semmilyen jogi következménye.

Ja, dehogyisnem! Hiszen végül is a Fővárosi Törvényszék 2015-ben (!) néhány rendőri vezető esetében ítéletet hozott a 2006. szeptemberi–októberi atrocitások ügyében, ekkor két vádlott megrovásban részesült, mindenki mást felmentettek (!).

Az „ügy” – ami ennél sokkal, de sokkal több – fellebbezések miatt a Fővárosi Itélőtábla elé került, s itt végül 2017 februárjában (!) született végre egy igazán arányos, erőteljes, nagyon szigorú ítélet az ártatlan emberek sokaságát megverő, megalázó, megcsonkító, későbbi öngyilkosságba kergető, szemüket kilövető rendőrség adott napon legfőbb vezetőjével, Gergényi Péter akkori budapesti rendőr-főkapitánnyal szemben! Ami nem volt más, mint 400 ezer forintos pénzbüntetés. Mondanám szívesen: a vizsgálat lezárult, felejtse el! Nem! Ezt soha nem szabad és nem lehet elfelejteni! Aki ezt megteszi, az néma cinkosa annak, ami 2006-ban történt.

A Fidesz sem fogadta el a döntést, azonnal reagált rá, méghozzá a következőképpen: 

Valamint: 

Úgy van.

Nem tudok a végén mást mondani, mint a következőket: ha már ez a Gyurcsány Ferenc nevezetű figura itt mászkál körülöttünk és rontja az ország közéleti levegőjét, és ezen valamilyen kifürkészhetetlen oknál fogva nem lehet változtatni, akkor legalább legyen egy emlékmű a gyurcsányi gyalázat és bűn áldozatai­nak. Talán egyszer eljön az az idő és pillanat, amikor ez a helyzet megváltozik, és az igazi fő bűnös elnyeri méltó büntetését. 

Ki él, ebben segít!

Borítókép: A 2006. október 23-i budapesti brutális rendőrattak egyik súlyos sérült áldozata a földön fekszik (Fotó: AFP / Burger Zsolt / Magyar Nemzet)