Felmerül a kérdés: miért engedhette meg magának Maniu, hogy a hivatalban lévő kormány miniszterével így beszéljen? Válaszunk egyszerű: mert titkos kapcsolatban állt Jászvásárral (a román kormány korábban a német–osztrák–magyar haderők elől odáig menekült), 

Sőt azt is kérték tőle, hogy hívjon össze valamiféle népgyűlést, amely kimondja Erdély és a többi románlakta földek csatlakozását a Román Királysághoz.

Ilyen előzmények után vette kezdetét a gyulafehérvári gyűlés szervezése 1918 novemberének közepén. Joggal merül fel a kérdés: miért pont Gyulafehérvár? Azért, mert ez a város szimbolikus jelentőséggel bírt a román nacionalisták számára, mivel az általuk a román történelem legnagyobb hősének tekintett „nagy egyesítő”, Mihály vajda 1599-ben itt ütötte fel fejedelmi székhelyét. Ezért logikusan kínálkozott az 1918. évi „nagy egyesülés” emblematikus színhelyéül.

A Központi Román Nemzeti Tanács hozzákezdett a szervezőmunkához. Utasítására a románok által lakott falvakban – pontosabban ott, ahol többségben voltak – nyílt szavazással, sok esetben közfelkiáltással küldötteket választottak a gyulafehérvári nagygyűlésre. Ezek a helyi „választások” számos esetben népünnepély jelleget öltöttek. Ezalatt beindult a központi román propagandagépezet is. Angol és francia nyelven A világ népeihez! címmel röplapot adtak ki, és juttattak el külföldre. Ebben arról tájékoztatták a nyugat-európai közvéleményt, hogy a magyar uralom alatt senyvedő románok ki akarnak válni a magyar államból és anyaországukhoz, Nagy-Romániához kívánnak csatlakozni.

Közben magyar szempontból szinte érthetetlen önsorsrontó esemény történt Budapesten. A Károlyi–Jászi páros az éppen Budapesten tartózkodó Maniut biztosította arról, hogy a magyar kormány fegyveres erő odavezénylésével nem fogja megakadályozni a gyulafehérvári gyűlés összeülését. Sőt – jelentették ki –, a kormány utasítani fogja a MÁV-ot, hogy ingyenes külön vonatokat indítson azon román küldöttek számára, akik részt akarnak venni a gyulafehérvári gyűlésen.

Politikai abszurd, hogy néhány évvel később Jászi Dosztojevszkij A félkegyelmű című regényének főhőséhez hasonlította Károlyit, mivel gyermeki naivitással hitt a szép eszmékben. Kár, hogy saját magára nem keresett hasonlatot.

Ilyen előzmények után ült össze a gyulafehérvári kaszinó dísztermében a 1228 „hivatalos” küldött, míg a vár melletti katonai gyakorlótéren százezer fős tömeg gyülekezett. A román propaganda külföldön folytatott tevékenysége során az elszakadás legitimációjának alátámasztásául a mai napig az ott készült néhány fotót használja. Sőt, az 2018. évi centenáriumi ünnepségére elkészítették ezek színezett verzióját.

Pedig az igazán fontos eseményre a díszteremben került sor. Erdély, Bánság, Partium, és Máramaros vidékének megválasztott küldöttei kimondták az általuk lakott területek egyesülését Romániával. Másnap a nagy nemzeti tanács küldöttséget menesztett Ferdinánd királyhoz, hogy fogadja el a Romániához történő csatlakozás pontjait.

A gyulafehérvári határozatok kimondták, hogy Nagy-Románia „teljes nemzeti szabadságot biztosít az összes együtt élő népnek. Minden nép számára saját nyelvén biztosít oktatást, közigazgatást és ítélkezést”. Értékelve az azóta eltelt időt, kijelenthetjük, hogy az ígéretek teljes körű beváltására a romániai magyar kisebbségnek még várnia kell.

Ennek fényében magyar nemzeti szempontból érthetetlen, és az erdélyi magyarok számára különösen bántó, hogy Károlyi Mihály kései utódja, az erdélyi származású miniszterelnök, Medgyessy Péter 2002. december 1-jén – ez a nap Romániában nagy egyesülés napja néven nemzeti ünnep – elment egy budapesti szállodába a román követség által szervezett ünnepségre, ahol pezsgővel koccintott Adrian Nastase akkori román miniszterelnökkel, aki honfitársaival és a külföldi vendégekkel Erdély elcsatolásának napját ünnepelte.

A szerző történész, egyetemi tanár