Erdély legsötétebb napja: 1918. december 1.

A MÁV ingyenes különvonatokat indított a gyulafehérvári román küldöttek számára.

Erdély károlyi mihály Gyulafehérvár hazaárulás 2025. 12. 01. 5:51

1918. december 1-je Erdély történetének legsötétebb napja. Ezen a napon ült össze Gyulafehérvárott a román nemzetgyűlés és kimondta, hogy Erdély, Partium, Bánság és Máramaros „románlakta földjei” egyesülnek a Román Királysággal.

Milyen események voltak a gyulafehérvári határozatok közvetlen előzményei? Ehhez a magyar történelem egy másik sötét napjához, október 31-hez kell vissza ugranunk. Ezen a napon zajlottak az őszirózsás puccs azon eseményei,

amelyek során a budapesti csürhe hatalomhoz juttatta Károlyi grófot és elvbarátait, élükön Jászi Oszkárral, míg ezzel párhuzamosan meggyilkolták az ország egyik legnagyobb államférfiját, Tisza Istvánt.

Október 31-én azonban Budapesten történt egy harmadik, később végzetes eredménnyel záruló esemény is. Budapesten az országgyűlési munkájuk miatt ott tartózkodó román politikusok a Vadászkürt étteremben megalakították a Román Nemzeti Tanácsot. De miután érzékelték, hogy testi épségük veszélyben forog a kaotikus állapotba süllyedt Budapesten, gyorsan áttették székhelyüket Aradra. A szobatudós Jászi, immár a Károlyi-kormány nemzetiségi minisztereként itt kereste fel őket és bocsátkozott tárgyalásba velük. Autonómiát ajánlott fel a románoknak, ám Iuliu Maniu, a román tárgyalódelegáció legfajsúlyosabb tagja közölte Jászival, hogy 1918 tavaszán még elfogadta volna ezt az ajánlatot, de itt és most – Aradon 1918 novemberében – édeskevés, amit Budapest kínál: a magyarországi románok csatlakozni kívánnak a román anyaországhoz.

Azt fejtegette Jászinak, hogy mivel a románok többségben vannak Erdélyben, joguk van feláldozni a csekély létszámú nemzetiségeket (értelmezésében ezek voltak az erdélyi magyarok és németek). A szócsata folytatódott: Jászi Maniu fenti érvelésére azt mondta, hogy a román politikus átvette az 1918 előtt uralmi helyzetet birtokló „letűnt magyar soviniszták” érvelésmódját. Erre Maniu És akkor mi van? típusú pökhendi választ adott. Erre Jászi nem tudott mit válaszolni, fáradtan és megszégyenülten visszavonult hotelszobájába. Tegyük hozzá, hogy 1918 előtt Jászi és Maniu harcostársak voltak az általuk sovinisztának bélyegzett magyar politikai elittel folytatott küzdelemben.

Felmerül a kérdés: miért engedhette meg magának Maniu, hogy a hivatalban lévő kormány miniszterével így beszéljen? Válaszunk egyszerű: mert titkos kapcsolatban állt Jászvásárral (a román kormány korábban a német–osztrák–magyar haderők elől odáig menekült),

ahonnan megüzenték neki, hogy Ferdinánd király parancsára a román hadsereg meg fogja szállni Erdélyt.

Sőt azt is kérték tőle, hogy hívjon össze valamiféle népgyűlést, amely kimondja Erdély és a többi románlakta földek csatlakozását a Román Királysághoz.

Ilyen előzmények után vette kezdetét a gyulafehérvári gyűlés szervezése 1918 novemberének közepén. Joggal merül fel a kérdés: miért pont Gyulafehérvár? Azért, mert ez a város szimbolikus jelentőséggel bírt a román nacionalisták számára, mivel az általuk a román történelem legnagyobb hősének tekintett „nagy egyesítő”, Mihály vajda 1599-ben itt ütötte fel fejedelmi székhelyét. Ezért logikusan kínálkozott az 1918. évi „nagy egyesülés” emblematikus színhelyéül.

A Központi Román Nemzeti Tanács hozzákezdett a szervezőmunkához. Utasítására a románok által lakott falvakban – pontosabban ott, ahol többségben voltak – nyílt szavazással, sok esetben közfelkiáltással küldötteket választottak a gyulafehérvári nagygyűlésre. Ezek a helyi „választások” számos esetben népünnepély jelleget öltöttek. Ezalatt beindult a központi román propagandagépezet is. Angol és francia nyelven A világ népeihez! címmel röplapot adtak ki, és juttattak el külföldre. Ebben arról tájékoztatták a nyugat-európai közvéleményt, hogy a magyar uralom alatt senyvedő románok ki akarnak válni a magyar államból és anyaországukhoz, Nagy-Romániához kívánnak csatlakozni.

Közben magyar szempontból szinte érthetetlen önsorsrontó esemény történt Budapesten. A Károlyi–Jászi páros az éppen Budapesten tartózkodó Maniut biztosította arról, hogy a magyar kormány fegyveres erő odavezénylésével nem fogja megakadályozni a gyulafehérvári gyűlés összeülését. Sőt – jelentették ki –, a kormány utasítani fogja a MÁV-ot, hogy ingyenes külön vonatokat indítson azon román küldöttek számára, akik részt akarnak venni a gyulafehérvári gyűlésen.

Álljunk meg egy pillanatra a politikai idiotizmus ezen vegytiszta megnyilvánulásának értelmezésére! A magyar miniszterelnök és külügyminisztere kijelentik a magyar államtól történő román elszakadást kimondani akaró nemzetgyűlés fő szervezőjének, hogy biztosítani fogják a küldöttek odautaztatását! Döbbenetes!

Politikai abszurd, hogy néhány évvel később Jászi Dosztojevszkij A félkegyelmű című regényének főhőséhez hasonlította Károlyit, mivel gyermeki naivitással hitt a szép eszmékben. Kár, hogy saját magára nem keresett hasonlatot.

Ilyen előzmények után ült össze a gyulafehérvári kaszinó dísztermében a 1228 „hivatalos” küldött, míg a vár melletti katonai gyakorlótéren százezer fős tömeg gyülekezett. A román propaganda külföldön folytatott tevékenysége során az elszakadás legitimációjának alátámasztásául a mai napig az ott készült néhány fotót használja. Sőt, az 2018. évi centenáriumi ünnepségére elkészítették ezek színezett verzióját.

Pedig az igazán fontos eseményre a díszteremben került sor. Erdély, Bánság, Partium, és Máramaros vidékének megválasztott küldöttei kimondták az általuk lakott területek egyesülését Romániával. Másnap a nagy nemzeti tanács küldöttséget menesztett Ferdinánd királyhoz, hogy fogadja el a Romániához történő csatlakozás pontjait.

A király rögtön cselekedett, utasította a hadsereget, hogy gyorsítsák fel az Erdély elfoglalására már november második hetében megindított hadműveleteket. A hadsereg végre is hajtotta a parancsot. 1918. december 24-én bevonult Kolozsvárra, és néhány nappal később Erdély elesett.

A gyulafehérvári határozatok kimondták, hogy Nagy-Románia „teljes nemzeti szabadságot biztosít az összes együtt élő népnek. Minden nép számára saját nyelvén biztosít oktatást, közigazgatást és ítélkezést”. Értékelve az azóta eltelt időt, kijelenthetjük, hogy az ígéretek teljes körű beváltására a romániai magyar kisebbségnek még várnia kell.

Ennek fényében magyar nemzeti szempontból érthetetlen, és az erdélyi magyarok számára különösen bántó, hogy Károlyi Mihály kései utódja, az erdélyi származású miniszterelnök, Medgyessy Péter 2002. december 1-jén – ez a nap Romániában nagy egyesülés napja néven nemzeti ünnep – elment egy budapesti szállodába a román követség által szervezett ünnepségre, ahol pezsgővel koccintott Adrian Nastase akkori román miniszterelnökkel, aki honfitársaival és a külföldi vendégekkel Erdély elcsatolásának napját ünnepelte.

A szerző történész, egyetemi tanár