Az 1960-as években az MTA és az egyetemek keretei között a társadalomtudományok terén még vígan tombolt a vulgármarxizmus. Az 1970-es évek elején a szegedi egyetemen a sztálinista Karácsonyi Béla az Árpád-kor történetének oktatása során tömény marxizmussal mérgezhette a következő történelemtanár-generáció lelkét, sőt még az ­1980-as évek közepén-végén is taníthatott. Arra pedig, hogy az MTA falai közé ne kerüljön nemzeti-polgári-konzervatív társadalomtudós, ott volt a káderhatásköri lista. Ami azt jelentette, hogy csak az lehetett akadémikus, akire az MSZMP rámondta az igent. 

Úgy gondolom, a fentiek alapján bátran leszögezhetjük, hogy 1990-ig az MTA társadalomtudományi része mind személyi összetételében, mind ideológiai szempontból tagadhatatlanul sztálinista, de minimum kommunista volt.
Joggal merül fel a kérdés: mi történt 1990-ben a tudomány világában? A jobboldali elfogultsággal nem vádolható Romsics Ignác rendszerváltással foglalkozó könyvében így értékelte a teljes rendszerváltást: „senkinek egy haja szála sem görbült”. Ez az értékelés különösen igaz az MTA világában. Egyetlen akadémikust sem számoltattak el. Gyorsan leszögezzük, hogy 

Gyakorlatilag ezzel vette kezdetét a magyar tudomány desztálinizációja! Hangsúlyozzuk még egyszer, az MTA desztálinizációja nem a Kádár-diktatúra első éveiben – mondjuk 1957–58-ban – történt meg, hanem 1995–1996-ban!

Azt gondolom, a kandidátusi fokozat átalakítása nagyon fontos és helyes lépés volt, örülnünk kell, hogy megtörtént. Az már üröm az örömben, hogy számos elvtárs így vált a PhD-fokozat büszke birtokosává. Például így szerzett PhD-fokozatot a pécsi egyetem egykori főállású KISZ-titkára, sőt a 2010-es években az MTA doktora címet is elérte. Az pedig már az ízléstelenség határát súrolta, hogy nagydoktori védésén, a hivatalos opponensi vélemény ismertetése során kedélyesen emlegették tudományos szempontból semmittevéssel töltött KISZ-titkári éveit. Mindez történt az MTA falai között 2017-ben! Mi más ez, mint a velünk élő sztálinizmus?

De térjünk vissza egy pillanatra 1996-ba és hívjuk segítségül a biológiát! Mint már említettük, 

Tegyük gyorsan hozzá: nem tekintünk minden egykori kandidátust kommunistának, vannak közöttük, nem is kevesen, komoly tudós emberek. Csakhogy a kommunisták, ahogy azt Sztálin elvtárs megmondta: „különös anyagból vannak gyúrva”, ami azt is jelenti, hogy valahogyan mindig megtalálják őket a zsűripozíciók. Napjainkban még mindig pénzt, kitüntetést, tudományos fokozatokat osztogatnak, persze a tudomány objektivitásának szent nevében. Mi más ez, mint a velünk élő sztálinizmus?

Így jelen írás végén térjünk vissza ­Schmidt Mária kijelentésére, amely szerint az MTA egy sztálinista szervezet. Most csak a személyi oldalt nézzük: a biológia megkerülhetetlen, a sztálinista „tudósok” 99 százaléka már a „kommunista mennyországban” lapozgatja Sztálin összes műveit. De mégis 

De az igazi baj nem ez, hanem az, hogy a sztálinisták gondosan kinevelték az utódjai­kat. Szellemi értelemben vett unokáik, dédunokáik tovább viszik az eszméiket. Jól mutatja ezt, hogy az 1950-es évek Trianonnal kapcsolatos vulgármarxista álláspontja – amely szerint a békediktátumot megérdemeltük, illetve nem is járt olyan súlyos következményekkel a magyarságra nézve – napjainkban visszatért az MTA falai közé. Sőt van olyan tudós, aki tanulmányt szentelt annak, hogy Trianonnal a magyar állam jól járt, csak a Horthy-korszak alkalmatlan politikai elitje nem tudott élni ezzel a lehetőséggel. Ez az 1950-es évek pártbrosúráinak hangja. Ez a velünk élő sztálinizmus. Azaz Schmidt Máriának igaza van.

A szerző történész, egyetemi tanár