Persze hogy kényelmes nekünk, nemzetieknek, szuverenistáknak a jelenlegi helyzet belpolitikai szempontból: a baloldali és balliberális ellenzék egyszerűen nem ellenfél – mármint országos szinten. A főváros persze más kérdés, de meggyőződésem, hogy jövőre még Budapesten is jó esélyekkel indulhatunk.
Mégis úgy vélem, vannak olyan kötelességeink, amelyeket nem szabad elhanyagolnunk. Ez pedig nem más, mint az, hogyha az ellenzék pártjai, politikusai olyan vétségeket követnek el, amelyek túllépik vagy túlléphetik a törvényesség határát, akkor nem szabad, nem kell ezek felett könnyedén átsiklani, mondván: ezzel az alkalmatlan ellenzékkel minek még keménykedni, amúgy is a béka feneke alatt vannak. Ne rugdossuk tovább a döglött lovat, mert még a végén megsajnálják őket…
Ez a fajta hozzállás véleményem szerint helytelen.
Ugyanis nekünk mindig a demokratikus normák és törvényesség szellemében kell eljárnunk, bármilyen gyönge is az ellenfelünk. Mi vagyunk a felelősek azért, hogy a demokratikus politikai kultúra erős legyen Magyarországon. Ebből pedig az következik, hogy az ellenzékkel szemben, ha megérdemli, a jognak meg kell tennie a szükséges intézkedéseket, mégpedig itt elsősorban törvényességi, bűnüldözési, igazságszolgáltatási lépésekre gondolok, a jog betartására és betartatására.
Vagyis mércét állítunk fel, a normalitás és az erkölcs mércéjét, mely a politikai élet szereplőire hatványozottan fontos követelmény. Így és ennek szellemében vagyok kénytelen felhívni néhány konkrétumra a figyelmet.
Elsőként itt van Simon Gábor volt MSZP-s elnökhelyettes ügye, ami idestova már kilenc éve (!) tart. Vele kapcsolatban az a vád, hogy 267 millió forint bevétellel nem tud elszámolni, és nem fizetett a pénz után adót. Az az igazán döbbenetes, hogy szinte egy évtized alatt sehová nem jutott el a vizsgálat, közben háromszor történt „bírócsere”, s fogódzkodjanak meg: az ügy még mindig, pontosabban újra az első fokon tart.
A második példám Czeglédy Csaba ügyvéd. Őt 2017-ben vádolták meg diákmunkával kapcsolatos durva, hatmilliárdos költségvetési csalással, ügyében a mai napig nem született jogerős ítélet. Gondoljunk bele:
Czeglédy hat éve gyanúsított, de közben indult egy EP-választáson, valamint a szombathelyi önkormányzati választásokon is, s mindezt azért tehette meg – és húzhatta az időt, hiszen jelöltként és önkormányzati képviselőként mentességet élvezett –, mert nem született jogerős bírósági ítélet.
A harmadik példa lehet a Városháza körüli botrány. Emlékszünk, mennyit hallgattuk a médiumokban az Anonymus nevű maszkos alaknak a tényfeltáró hangfelvételeit, amelyek azt mutatták be, hogy a fővárosi vezetés háza táján minden jel szerint egy jól kifejlett korrupciós hálózat üzletel az ingatlanokkal (egyáltalán nem csak a Városházával), s mindebből a „cápák” – a pártok – mind-mind részesednek? Tudom, mindez még csak gyanú. De meddig kell várnunk az ítéletre, talán még egy Karácsony-ciklust végig kell szenvednünk amiatt, hogy nem lesz érdemi eredményük a vizsgálatoknak?
A negyedik még frissebb: az Action for Democracy nevű, Korányi Dávid által irányított globalista szerveződés komoly pénzadományai a Márki-Zay-féle Mindenki Magyarországa Mozgalomnak, mely összegek felhasználásával a gyanú szerint az ellenzéki pártok részt vettek a kampányban, ez pedig sérti a törvény betűjét.
Az nagyon rendben van, hogy most törvényjavaslat készült arról, hogy a civil szervezetekre is vonatkozzanak azok a szabályok, amelyek a választásokon induló pártokra, azaz ne vehessenek igénybe külföldről kapott támogatásokat kampánycélokra. De mi lesz a mostani üggyel? Várható-e, hogy ebben lesz valamikor ítélet?
Az ötödik példa még ennél is frissebb: nemrég vált egyértelművé az OTP feljelentése (vagy bejelentése) következtében, hogy a Karácsony Gergely által vezetett 99 Mozgalom 2021 augusztusa és 2022 szeptembere között mintegy 500 millió forintnyi adományt kapott, döntő többségét kötegelten, euróban és dollárban. Karácsony összevissza beszél az állítólagos „mikroadományokról” – a kötegben érkező külföldi valutákról –, az érintettek hallgatnak, nincs is mit mondaniuk, hiszen az már vagy hazugság lenne, vagy beismerés, hogy itt másról van szó, mint mikroadományokról. A vizsgálat megkezdődött, mert bűncselekmény gyanúja merül fel, amelynek a következményei már nem is olyan jelentéktelenek.
Költségvetési csalás, pénzmosás és hamis magánokirat felhasználása szerepel a vádpontok között. S nyilvánvaló az is, hogy akárcsak a fenti, Action for Democracy-pénzek esetében, ebben az esetben felvetődik – meglehetősen nagy valószínűséggel – az, hogy a pénzek külföldről érkeztek a baloldali szervezethez.
És itt álljunk meg egy pillanatra! A magyar jog a hazaárulás vádját meglehetősen tágan fogalmazza meg. Más szóval: hol kezdődik a politikában a hazaárulás? Hol húzódik az ellenzéki politika és a nemzetellenes politika közötti határvonal? Egzakt, egészen pontosan körülírható határokat aligha lehetséges megadni. A jelenleg hatályban lévő büntető törvénykönyvi paragrafus így szól:
Az a magyar állampolgár, aki Magyarország függetlenségének, területi épségének vagy alkotmányos rendjének megsértése céljából külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, bűntett miatt öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Ezek után hazaárulásnak minősíthető az, ha valaki külföldi szervezetektől pénzt fogad el azért, hogy így manipulálja és végül megnyerje a választásokat? Természetesen első megközelítésben azért nem minősíthető a külföldi kapcsolatrendszer – például az Action for Democracy által – hazaárulásnak, mert bár az ellenzéki szervezetek elvileg külföldi szervezetekkel állhattak kapcsolatban és pénzt fogadhattak el tőlük, az nem mondható el, hogy ezt Magyarország függetlenségének, területi épségének vagy alkotmányos rendjének megsértése céljából tették. Bár érdekes kérdés ez: pontosan lehetett tudni az ellenzéki pártok programjaiból, hogy ha ők kerülnének hatalomra, mit tennének – éppen a külföldi szervezetek sugallatára vagy parancsára.
Először is, mindenben alárendelték volna a kormány működését az uniónak, az amerikai demokratáknak vagy éppen globális szervezeteknek, tehát a függetlenségünket vették volna el. Másodszor, a migráció nyilvánvaló engedélyezésével, a határkerítés vélhető lebontásával és más intézkedésekkel migránsok tízezreit, százezreit engedték volna be az országba, s ha valami, ez az ország területi épségét is nagyban veszélyeztette volna. Végül harmadszor, jól tudjuk, hogy a Fleck Zoltán-féle elképesztő alkotmányjogászok abban gondolkodtak, hogy a magyar alaptörvényt törvénytelenül, kétharmad nélkül, egyszerű többséggel megváltoztatták volna. Mi ez, ha nem a magyar alkotmányos rend felrúgása?
Ebből szerintem az következik, hogy az ellenzék feltételezhető ténykedése a választások külföldi pénzek, szervezetek segítségével való megnyerése után elvileg a hazaárulás jelenlegi paragrafusába is beleütközhetne – és a következmények akkor nagyon súlyosak lehetnének. De vajon lesz-e, aki – ha ezekben az ügyekben valóban elmarasztaló bírósági ítélet születik – felveti, hogy az ellenzék hazaárulást követett el?
A kérdés természetesen költői.
Egyszóval a magyar igazságszolgáltatás magáról állít ki bizonyítványt akkor, amikor a fenti baloldali bűnügyekben időben hoz-e ítéleteket, vagy ezt nem teszi meg.
És egyben a magyar demokratikus kultúrát is vagy fejlesztjük, vagy sem. Egyébként ha lennének kemény ítéletek, az jót tenne a baloldalnak is. Ugyanis ha esetleg emiatt (is) széthullana, akkor megnyílhatna előttük egy valóságos megújulás lehetősége – ugyanis a jelenlegi felállásukban tényleg csak a képviselői és egyéb politikai kifizetéseik megléte a tét számukra, semmi egyéb.
És akkor Gyurcsány Ferenc viselt dolgairól már nem is szóltam – minek tenném? Ő a mi életünk szép, kellemes, megunhatatlan, eltörölhetetlen része. Kell ő nekünk, mint egy falat kenyér, nem?
Borítókép: Karácsony Gergely főpolgármester és Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke (Fotó: Kurucz Árpád/Magyar Nemzet)
