

Gajdics Ottó

Megcsapolt támogatás
Megszűnhet az Apáczai Közalapítvány, amelyet a határon túli magyar oktatásért hozott létre 1999-ben az Orbán-kormány. A szervezet működésének öt éve alatt csaknem négymilliárd forintot biztosított a legjelentősebb fejlesztésekre pályázati úton a környező
Cavinton Kökénynek
Semmiféle okunk nincs annak feltételezésére, hogy bárhol, bármiféle hiány van, legfeljebb információhiány lehet – mondta kedden ágyszámleépítő Kökény Mihály, pályán lévő tartalékos szakminiszter, miután megszemlélte a suttyomban felvásárolt stratégi
Cavinton Kökénynek
Éljen április elseje!
Nyilván nem véletlen, hogy a kormány éppen április elsejére időzítette a gyógyszerek árának befagyasztását, hiszen a népnyelv régóta a bolondok napjának tartja ezt a dátumot. Különösebben dekódolni sem kell tehát az üzenetet: a bankárkormány milliárdosai
Éljen április elseje!
Ki a modern?
Irány a Pilvax!
Feltehetően a Szili Katalin által meghirdetett mentális rendszerváltozás az oka, de idén sem könnyű szabadulni a március 15-i ünnepi beszédek hangulata alól. Nem is olyan régen egészen április negyedikéig tartott ez a forradalmi ifjúsági napoknak hazudott
Irány a Pilvax!
Politikai pornográfia Bács-Kiskunban
Egy évvel ezelőtt, 2003. március elején adták hírül a lapok, hogy pornóképek kerültek azokra a Bács-Kiskun Megyei Pedagógiai Intézet által kiadott CD-kre, amiket hatszáz nevelési-oktatási intézménybe küldtek el. A közszemérmet sértő, gusztustalan képek