Digitális tanrend

Az undorító katasztrófapolitizálásnak Gyurcsány Ferenc és a DK az élharcosa, de méltó követőkre talált a moslékkoalíció valamennyi pártkatonájában.

A szövetségbe forrt ellenzék vezérei. A múltban már jól bevált szalámitaktika 2020-ban is működőképesnek tűnik Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Nem akart hinni a fülének tegnap az, aki kicsit is nyomon követi a hazai politikai élet történéseit. Teljes konszenzus, hétpárti egyetértés született ugyanis arról, hogy a közoktatási intézményeket be kell zárni a koronavírus okozta világjárvány elleni hatékony védekezés érdekében.

A magyar társadalom józan többsége régóta várta, hogy a bajban tegye mindenki félre az egyébként kibékíthetetlen ellentéteit, és minden védekezésre képes szakember, politikus a legkomolyabb felelősségérzettől vezérelve segítse a vészhelyzetben a védekezés irányításával megbízott operatív törzset.

Ehelyett sokáig azt láttuk, hogy a balliberális ellenzék nem a koronavírustól jött lázba, hanem attól a lehetőségtől, hogy rémhírkeltéssel, felelőtlen vádaskodással és ötleteléssel megingathatja a közbizalmat, majd a remélt káosz következmé­nyeiért minden felelősséget a kormány nyakába zúdíthat.

Ennek az undorító katasztrófapolitizálásnak Gyurcsány és a DK az élharcosa, de méltó követőkre talált a moslékkoalíció valamennyi pártkatonájában.

Most megtört a jég, és remélhetőleg még sokáig kitart az újsütetű mértékletesség a politikusokban. Pedig nem is olyan egyszerű kérdés, hogy be kell-e zárni a járvány miatt az iskolákat. Jól látszik a környező országok intézkedéseiből, hogy a dilemma mindenhol felmerült, ahol a vírus megjelent. Több érintett példája azt mutatja, hogy a félelem a fertőzött gócok kialakulásától erősebb volt minden más megfontolásnál, és ezért a legdrasztikusabb megoldás mellett tették le a garast. A magyar kormány eddig kivárt, de tegnap meghozta a döntést a bezárásról. Jön a digitális tanrend.

Gondoljuk hát végig higgadtan a problémát mi is! Az orvosok előtt is javarészt ismeretlen természetű kórról azért annyit tudni lehet, hogy igazán nagy veszélyt nem az iskoláskorú gyermekekre, hanem az idősebb korosztályra jelent. A diákok sokszor úgy esnek át a koronavírus-fertőzésen, hogy észre sem veszik. Ezért nem tartozik az iskola a nagy esetszámú, fertőzött gócok kialakulásának potenciális színterei közé, ahol fennállna a súlyos szövődményekkel járó tömeges megbetegedések esélye. Viszont ha szünetel az oktatás, több százezer család kerül abba a helyzetbe, hogy a szülőknek választaniuk kell: dolgozni mennek vagy gyerekeikre vigyáznak.

A távmunka még eléggé ritka hazánkban, ezért sokan hívnák segítségül a nagyszülőket, akiket ezzel máris a legnagyobb veszélynek tennének ki, hiszen a tünetmentes gyermek is megfertőzheti a nagy kockázatnak kitett nagymamát. Van olyan ország, ahol ezt a problémát úgy oldották meg, hogy gyermekmegőrzést szerveztek a tanítás nélküli iskolákban. Ezzel viszont ott voltak ismét, ahol a part szakad. Mert mennyivel fertőzőbb vajon a vírus tanulva, mint játszadozva? Óriási kérdés az is, hogy a bezárt iskolákat mikor lehet megnyitni.

A kínai példát nézve legalább öt hónap, mire többen gyógyulnak meg naponta, mint ahányan megbetegednek, vagyis enyhül a járványveszély. Mi lesz így a tanévvel, a tanítási napokkal? Ki kárpótolja majd a tanulókat az esetleg elveszített évért? Miből élnek majd azok, akik nem tudják összeegyeztetni a munkát és a gyerekfelügyeletet? Van tehát mit megfontolni, mérlegelni a döntéshozóknak. A legkegyetlenebb pedig az, hogy a jó döntéstől is csupán a kockázatok mérséklése várható el. A végső megoldás, a járvány megfékezése, a vírus kiiktatása még beláthatatlan távolságban van.

Úgyhogy nyugodjon meg mindenki, megszületett a döntés az oktatási intézmények bezárásáról, digitális úton folytatódik a tanítás. Hogy mi vár még ránk, azt most még megjósolni sem lehet.