Négyből semmi, a Celtic Budapesten is legyőzte a Fradit
Ezzel eldőlt, a magyar bajnok csak negyedik lehet csoportjában. A szurkolók Peter Stöger távozását követelték.
Ezzel eldőlt, a magyar bajnok csak negyedik lehet csoportjában. A szurkolók Peter Stöger távozását követelték.
A magyar bajnok a Celtic ellen folytatja szereplését a második számú európai kupasorozatban.
San Marino ellen olyan játékosok is lehetőséget kapnak, akiknek eddig kisebb szerep jutott.
Jól főpróbázott a Barcelona és a Real Madrid is az idény első El Clásicója előtt.
Egyelőre nem a tervek szerint alakul LeBron James mesterterve Los Angelesben.
Hétgólos hátrányból állt fel, a kezdés és a végjáték alapján viszont győzelmet szalasztott el a magyar csapat.
A Ferencváros újabb zöld-fehér rangadóval, a skót Celtic otthonában folytatta Európa-liga-szereplését.
A bajnoki címvédő egyik nagy riválisánál öregfiúk csapat épült, a másiknak az oltatlanság okoz gondot.
Cameron Norrie-t elveszett cipője sem zavarta meg, pályafutása eddigi legnagyobb sikerét aratta.
A Ferencváros másodszor kapott ki az idei bajnokságban, ezúttal a ZTE nyert a Groupama Arénában
A német sztárcsapat labdarúgója még csak húszéves, de már nagyon megtisztelő párhuzam alanya lett.
A kedden pályára lépett U19-es és U21-es nemzeti csapat játékosai közül többen már légiósnak álltak.
Az idei szigorú karantén után a jövő évi tornán a vakcinakérdés határozhatja meg a Grand Slam-tornát.
A korábbi Super Bowl-győztes szakember régi e-mailjeiben rasszista és homofób tartalomra bukkantak.
Minden nagyon szép lenne, ha negyvenöt perces mérkőzéseket kellene játszania a válogatottnak.
Vége a világbajnoki részvételről szőtt álmoknak, nehéz sorozat vár a magyar válogatottra.
A szövetségi kapitány szerint felvettük a versenyt Albániával, de támadásban hiányzott a minőség.
Az idegenbeli meccs után hazai pályán is 1-0-ra kapott ki a magyar labdarúgó-válogatott Albániától.
Az Albánia ellen készülő magyar válogatott szövetségi kapitánya tudomást sem vesz korábbi segítőjéről.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az elkövetőket kiutasították Magyarországról.
A Boris ciklon újabb és újabb rekordokat döntöget.
Elkezdődött a strasbourgi ülésszak.
Zajlik a védekezés a XXII. kerületben.
Rapport és Lékó remizett, Szjugirov és Gledura kikapott, így lett 3-1-es vereség a vége.
A korábbi döntések miatt a védművek elé szorult lakók igyekeznek menteni a menthetőt.
A 26-os autóbusz nem közlekedik, a 4-es és a 6-os villamos pedig nem áll meg a Margitsziget megállóban.
A fedélzeten tartózkodó 2223 ember közül 1517-en vesztették életüket.
Mindenhol a vártnál rosszabbra készülnek.
Hétfőn már munkába is álltak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.