Havazással és ónos esővel indul a hét, aztán jön a fordulat + videó
Kiadták a riasztást.
Kiadták a riasztást.
Csúnyán elszólta magát az amerikai külügyminiszter, természetesen a piszkos anyagiak állnak a háttérben.
Benjamin Netanjahu fegyverletételre szólította fel a Hamászt.
A 44 esztendős előadó, televíziós műsorvezető szülővárosának 53. díszpolgára.
Két ember beszorult a balesetet szenvedett járműbe.
A Mi Hazánk szerint az a legdemokratikusabb választási törvényjavaslat, amit benyújtottak.
Kiemelt jelentőségű megállapodást kötött három agrárképző egyetem és az Agrárközgazdasági Kutatóintézet.
A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.
A Célpont riportot forgatott a Ruszwurmnál.
71 éves rekord dőlt meg idén, akkor 27 centiméteres hó volt, most 32-t mértek.
Holló Mariann-nak nem ez az első műve.
Pilóta nélküli légi felderítést végeznek az ukrán fegyveres erők egységeiről, az észlelt célpontok koordinátái az irányítópontokba kerülnek.
Csak nehogy többeknek is vonzóvá váljon az új szokás.
A miniszterelnök továbbra is nagyon aktív a TikTokon.
A Józsa Judit Művészeti Alapítvány és Galéria 2013. december 10-én indult.
Fokozottan veszélyeztetettek a karácsonyi vásárok, hiszen rengeteg ember vonzanak. Szerte Európában komoly biztonsági intézkedésekkel készültek az adventi időszakra.
A zeneszerző az Almárium című műsorban mondta el, hogy szőlőskertje a lelki menedéke.
Hétfőn a sztrájk erőteljesebben jelenhet meg, de a szakszervezet garantálja, hogy a járatok 55 százaléka biztosan közlekedik majd.
A miniszterelnök a Facebook-oldalán jelentkezett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az esemény programjában hat nagyjátékfilm szerepel.
Oroszország készen áll arra, hogy jogi útra terelje az Északi Áramlat gázvezetékek felrobbantásának ügyét, ha a Nyugat nem képes az érdemi kivizsgálására – jelentette be szombaton a moszkvai külügyi szóvivő.
A miniszterelnöki főtanácsadó szerint a múltból meríthetünk erőt.
A magyar miniszterelnök a volt cseh államfőt köszöntötte.
Az MSZP próbál megújulni, de nem sok életjelet mutat, sőt ismert arcok is végleg távozhatnak a pártból.
Öngyilkos kalandba küldik az amerikaiak és a britek Európát, mondja az orosz külügyminiszter.
A szövetségi kapitány engedélye nélkül politikai célokra használták fel a fotóját.
Gyomorforgató részéletek derültek ki az ügyről.
Bolygónk új követője túl kicsi ahhoz, hogy szabad szemmel látható legyen.
A környezetvédelemről, a nők szerepéről és a tanulás céljáról tartott beszédet Ferenc pápa szombaton a belgiumi Leuveni Katolikus Egyetem diákjainak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.