A világ legnagyobb gondolkodói és tehetségei a budapesti Brain Bar fesztiválon
A jövő kérdéseiről, az emberi kapcsolatok válságáról lesz szó.
A jövő kérdéseiről, az emberi kapcsolatok válságáról lesz szó.
Kedden kezdődik a Bringázz a munkába! őszi kampánya.
Ifj. Lomnici Zoltánnal tettük tisztába, mit tehet Ukrajna a gabonaimport tilalmának fenntartása miatt Magyarországgal, Lengyelországgal és Szlovákiával.
Muszukajev Iszmail parádés menetelést mutatott be, világbajnoki döntőbe jutott Belgrádban.
A hatnapos időutazás 110 vetítésén több mint 20 ezer néző vett részt, megdöntve a korábbi évek látogatószámát.
A Kárpát-medencét, benne hazánkat is éjjel éri el az egyik nyugat-európai ciklon hidegfrontja.
Megkövetelik az iskolától, óvodától, hogy kirakják a szivárványos zászlót, és hogy valamilyen formában foglalkozni kell a pride-hónappal – erről beszélt egy kint élő magyar édesanya.
Drámai végjáték után alakult ki a legjobb nyolc mezőnye a Davis-kupában.
Negyedik alkalommal rendezi meg a Magyar Divat & Design Ügynökség a 360 Design Budapest rendezvénysorozatot.
Faulhaber András és családja második világháborús tárgyait vásárolta meg a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum. A tárgyakat Bácsmegi Gábor, a múzeum igazgatója mutatta be a nagyközönségnek.
Kínának nem tetszett, hogy Annalena Baerbock diktátornak nevezte Hszi Csin-ping kínai elnököt.
A 44 éves férfi másfél év alatt közel 37 millió forintra tett szert bordélyházak üzemeltetésével.
A külgazdasági és külügyminiszter bejelentette, hogy a héten találkozik Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel.
Az Országgyűlés elnöke szerint elvitathatatlan az az előrehaladás, amelyet az ország elért az Európai Unióhoz történő közeledésben.
Augusztusban mutatta be a Panker produkció legújabb előadását, a 6SZÍN-nel koprodukcióban készült Legendás Mátyást, amely szeptemberben mindössze egy alkalommal, 23-án lesz látható.
Az Elle magazinban tette közzé egy magyar homoszexuális férfipár, hogy az Egyesült Államokban sikerült „szert tenniük” egy kisbabára.
The area around the Zahony border crossing was packed with protesting farmers after the European Union did not extend the ban on Ukrainian grain imports.
A program szorosan illeszkedik a dalszínház Szláv szezonjába.
Fontos együttműködés kezdődik a Pécsi Tudományegyetem és rangos pécsi kulturális intézmények, mint például a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ), a Pannon Filharmonikusok és a Filharmónia Magyarország Nkft. között.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Vizsgálatot indított a versenyhivatal.
Megérkezett a döntés a nagykereskedelmi árakról.
Európai kollégáival konzultált az iráni külügyminiszter az Izrael elleni rakétatámadás után.
Rusvai Miklós virológus arra figyelmeztet, hogy egyre több térségben üti fel a fejét a vírus Afrikán kívül is.
A Munkáspárt elnöke szerint woke és a liberalizmus félrevezeti az ifjúságot.
Az LMP és a civilek frakcióvezetője szerint Karácsony úgy viselkedik, mint egy diák, aki nem írta meg határidőre a dolgozatát.
Cimbal festéstechnikája váratlan feladat elé állította a restaurátorokat.
A Tisza Párt elnökének volt barátnője az interjúban elárulta miért félt Magyartól.
Folyamatosan küldik a gyorshajtók adatait a traffiboxokok.
Németország lezárta a határait, valamint szigorított bizonyos törvényeken, és 23 afgán állampolgárt kiutasított.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.