Vlagyimir Putyin: Hiba volt tankokat küldeni Magyarországra 1956-ban
Az orosz elnök szerint az Egyesült Államok ugyanazokat a hibákat követi el, mint a Szovjetunió.
Az orosz elnök szerint az Egyesült Államok ugyanazokat a hibákat követi el, mint a Szovjetunió.
Elszabadultak az indulatok az ünnepségen.
Az elnök vietnámi látogatását követően tett közösségi bejegyzésében az elnököt a nemzetgyűlés vezetőjével keverte össze
Az ismeretanyagot svéd pedagógusok közvetítik társadalomtudományi órán a jövő nemzedéke felé.
Egyre inkább úgy tűnik, hogy a Soros-birodalom pénze és Donald Trump népszerűsége is összecsap majd 2024-ben.
Az érintett útszakaszon nem járnak a villamosok.
Az argentin klasszis akár mototcsónakon is távozhat otthonról.
Határ és Turner is később érkezik vissza az Euroliga tavalyi győzteséhez, mint amiben megállapodtak.
Az amerikai elnök azt mondta, már 9/11 másnapján New Yorkban volt, noha videó is bizonyítja: a szenátusban szólalt fel Washingtonban.
Az Ural Airlines járatán összesen 165-en utaztak, a gép hidraulikai rendszerében problémák jelentkeztek.
Karl Nehammer kormányfő a 61. alkalommal megrendezett Altausseer Kirtag fesztiválon mutatta be, ő egy igazi osztrák.
Az államtitkár szerint a baloldal pillanatok alatt lerombol bármit.
A Republikon Intézet felmérésből kiderült: Gyucsány Ferencé a legizmosabb párt a baloldalon.
A katasztrófális veresége ellenére Luxemburgnak még van esélye kijutni az Európa-bajnokságra.
Levira utcáit akkora mennyiségű vörösbor lepte el, amellyel egy olimpiai úszómedencét is meg lehetett volna tölteni.
Fogolycserében állapodott meg Washington és Teherán, az amerikai vezetés hatmilliárd dollár befagyasztott iráni vagyont is felold.
A 2001. szeptember 11-ei terrortámadások az Egyesült Államok legtávolabbi pontját is súlyosan érintették.
Először az oroszok használtak tankbombákat, most Ukrajna próbálja meg belendíteni velük az ellentámadást.
Van olyan pénzügyi szakember, aki egyenesen zavargásoktól és a kapitalizmus végétől tart, ha minden így folytatódik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A DK elnöke árulással és oroszbarátsággal vádolta a kormányt, ám miniszterelnöksége idején a saját villájában fogadta Putyint és az oroszok gyakorlatilag bármit megtehettek hazánkkal.
A tettes a támadás után végzett magával.
A Nemzeti Tömörülés több politikusát is beperelték.
Ijesztő köntösbe csomagolt romantika a cikkben.
Súlyos testi sértés kísérletével gyanúsították meg a támadót.
A fődíjat a Kivilágos kivirradtig című előadás nyerte.
A bíróság majd eldönti, hogy amit csinált, az lopás vagy rablás.
A parlamenti frakciók reagálnak a miniszterelnök beszédére.
A jelenlegi nemzetközi bizonytalanság közepette az arany menedékeszköz- és értékmegőrző funkciójának kiemelt jelentősége van.
Több ezer embert evakuáltak, tízezrek maradtak áram nélkül az ítéletidő miatt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.