A szövetségi kapitány nehéz döntésről beszélt
– Őszintén szólva nincs egyértelmű ok a döntésem mögött – kezdte a szövetségi kapitány a kerethirdetés után. – A megérzéseimre hallgattam. Mindkét kimaradó játékos nagyon jól edzett az utóbbi időben, de az edző dolga, hogy végül meghozza a döntést. Úgy éreztem, hogy ezen a ponton a megmaradt tizennyolc játékos egy kicsit többet adhat hozzá a csapat teljesítményéhez. Azt is szeretném hangsúlyozni, a választásom nem jelenti azt, hogy a jövőben nem számítok ezekre a játékosokra.
Érdekesség még, hogy a Sport.pl cikkének végén egy szavazás van, amelyben arra kíváncsiak, az olvasók szerint a lengyel válogatott továbbjut-e a csoportjából. Jota González együttesének ehhez az első két hely valamelyikén kell végeznie.
A szavazatok eléggé megoszlanak, ami jól mutatja a válogatott helyzetét Lengyelországban. Ugyanakkor cikkünk megjelenésekor a szavazatok közel fele szerint a lengyelek továbbjutnak, 45 százalék szerint viszont nem fog összejönni a bravúr.
A Magyarország–Lengyelország Eb-meccs pénteken 20.30-kor kezdődik, ezután vasárnap és kedden rendezik a csoport további találkozóit, a magyarok mindig 20.30-kor játszanak Kristianstadban.
A magyar válogatott húszfős kerete:
|




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!