Hankó Balázs: Megerősödött a szakképzés Magyarországon
Ezt mutatja a szakmák Európa-bajnokságán jól szereplő csapat sikere is – mondta az államtitkár.
Ezt mutatja a szakmák Európa-bajnokságán jól szereplő csapat sikere is – mondta az államtitkár.
Az ukrajnai magyar szervezetek úgy vélik, a a kisebbségi törvényhez benyújtott módosító javaslatok több tétele diszkriminatív, illetve pusztán deklaratív jellegű, ami önkényes értelmezésre adhat módot.
Német szélsőbaloldali csoport gyújtogathatott, a hamburgi „kapitalista infrastruktúra közlekedési ütőereit” akarták szabotálni.
A parlagfű pollenje akár extrém magas koncentrációt is elérhet.
Nyilvánosságra hozta a Ferencváros a Konferencialiga csoportkörére benevezett 23 játékos névsorát.
A bortermelés stratégiai ágazat a kormány számára – jelentette ki Nobilis Márton államtitkár.
A községekben folyamatosan növekszik a lakosságszám.
A 11-es orosz tankönyv Magyarország második világháborúban betöltött szerepét nevezi fasisztának, nem pedig a forradalom egészét vagy a magyar népet.
Indiában születhet meg a végleges döntés, ahol annak idején Schmitt Pál is elnyerte a NOB-tagságot.
Győriványi György Sándor, Keller András, Kutnyánszky Csaba, Marosi László és Tóth Péter jelentkezett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem vezetői posztjára.
Ünnepélyesen adták át a zebrát, később meg is simogatták.
A homoszexuális vádakat megfogalmazó Larry Sinclair 2008-ban elbukott a hazugságvizsgálaton.
Ennyi volt, véget ért egy korszak.
A filmet már világszerte mintegy 30 fesztiválon vetítették nagy sikerrel
Bécs nem fogja megengedni, hogy bárki diktálja a feltételeket.
A régiók adottságaihoz igazodó fejlesztéspolitikára van szükség – mutatott rá a miniszter.
A magyarellenességéről híres AUR a román képviselők egyharmadát adhatja az Európai Parlamentbe.
Lantos Csaba: Megtartjuk az éves elszámolást a napelemes rendszereket üzemeltető családok számára
Kínában már az önkormányzatoknak és az állami vállalatoknak is tilos az iPhone használata.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Fradi nyerőembere ezúttal is a rekordösszegért megvásárolt brazil Saldanha volt, aki egy perccel a becserélését követően eldöntötte a rangadót.
A Duna Művészegyüttes új bemutatóra készül.
A Patrióták számára hatalmas áttörés az Osztrák Szabadságpárt győzelme, mert az egyik legfontosabb nyugati tagállamban a legerősebb párt tagjai a Patrióták frakciójában ülnek – jelentette ki a Fidesz EP-képviselője, a Patrióták Európáért frakció tagja.
A helyzetet tovább súlyosbítják a nyugati szankciók, amelyek megnehezítik a problémák megoldását.
„Európában egyre többen ébrednek rá, hogy nekünk volt igazunk, amikor nem engedtük be az illegális migránsokat” – fogalmazott a miniszterelnök.
Manfred Weber pártelnök feltételezhetően megpróbálja majd megvédeni Magyar Pétert a jogi következményektől.
Magyar Péter nem vállalja a felelősséget a botrányai után.
A kisfiú túlélte a balesetet.
Menczer Tamás emlékeztette a Tisza Párt elnökét saját szavaira.
A svájci Weltwoche úgy tudja, a magyar miniszterelnök Kínával és Brazíliával közösen dolgozik egy olyan találkozón, ahova leültetnék Ukrajnát és Oroszországot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.