Jegesedés miatt egyelőre nem indít és nem fogad légijáratokat a bécsi repülőtér – jelentette be kedd reggel a reptér szóvivője. A repülőtér teljes területén vastag jégréteg képződött, amely a jégtelenítés után azonnal visszafagy, így nem tudnak járatokat fogadni vagy indítani.

Az érkező járatokat más repülőterekre – például Münchenbe, Frankfurtba, Kölnbe, Velencébe – irányítják át. A távolsági vasúti járatok sem mennek el a repülőtérig, amely azonban az S-Bahnnal és a City Airport Trainnel (CAT) továbbra is megközelíthető.
A kedvezőtlen időjárási körülmények, a jegesedés veszélye miatt lezárták kedd reggel a pozsonyi M. R. Stefanik repülőteret is. Válságstáb alakult, amely folyamatosan figyelemmel kíséri a helyzet alakulását, és dönt a forgalom újraindításáról – olvasható a repülőtér honlapján.
A szlovák meteorológiai szolgálat tükörjég veszélyére figyelmeztetett Pozsony térségében és a Nagyszombati járás több körzetében, a riasztás egyelőre este 6 óráig érvényes. Pozsonyban fennakadásokra kell számítani a közösségi közlekedésben, főleg a villamos- és trolibuszjáratoknál tükörjég és felsővezeték-jegesedés miatt – közölte a pozsonyi közlekedési vállalat (DPB).
Tükörjég bénította meg kedd reggel a prágai repülőteret is, amely „nagyon mérsékelt üzemmódban” működik az erős ónos eső miatt. A repülőtér szóvivője szerint korlátozzák az érkező járatok fogadását, hogy legyen idő a guruló-, parkoló- és kifutópályák jégmentesítésére.
A meteorológiai szolgálat szerint kora reggel óta ónos eső esik Csehország több részén, és sokfelé délutánig jegesek maradnak az utak.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!