

Sitkei Levente

Egymásra utalt óriások Ázsiában
Jellemző a két ország törekvéseire, hogy a japán ötletet, miszerint Ázsiát „osszák fel” egymás között, Kína elutasította a 90-es évek közepén. Pekingben úgy vélték, mindkettő őket illeti, s látták, csak idő kérdése, s politikailag és gazdasági
Habemus papam!
Esélytelenek győzelme a konklávékon
Tegnap megnyílt a vatikáni Sixtus-kápolnában a konklávé, amelynek célja a római katolikus egyház 265. vezetőjének megválasztása. A 117 szavazásra jogosult bíboros közül 115 (ketten súlyos betegségük miatt nem utaztak Rómába) tegnap beköltözött a Szent Már
Befalazott politikusok és pásztorok
Aki pápajelöltként megy be a konklávéra, az bíborosként jön ki – tartja a vatikáni közmondás. A média ennek ellenére számos kardinálist befutónak jelölt meg, köztük olyanokat is, akiknek kevés esélyük van a trónus elfoglalására. A pápaválasztást ugy
Zarándokok ezrei a pápa sírjánál
Tegnap megnyitották a Szent Péter-bazilika altemplomát, ahol – szentté avatása esetén csak ideiglenesen – elhelyezték II. János Pál pápát. A temetésre érkezett milliók ugyan már hazautaztak, ám sokan továbbra is sorban állnak, hogy megtekinthe
Kedvező ajánlatok Saronnak
Kézdivásárhelytől a Vatikánig
Közel a szentté avatás?
Éveken belül a szentek sorába léphet II. János Pál. Az elhunyt egyházfőt már életében szinte szentként tisztelték, így nem csoda, hogy halálának másnapján Angelo Sodano vatikáni államtitkár már „II. Nagy János Pálnak” nevezte a szentatyát.