Párizsból, az UNESCO-tól érkezett hozzánk, hogy itt képviselje hazáját. Milyen út vezetett Franciaországig, s onnan Budapestig?
– Bejrútban, Libanonban születtem palesztin menekültek gyermekeként. A szüleim Észak-Palesztinában, Akkó környékén éltek, mikor 1948-ban kikiáltották Izrael államot, és nekik el kellett hagyniuk otthonukat. Libanonból Franciaországba mentem filmművészetet tanulni. Miként Bejrútban, Párizsban is részt vettem a palesztin ügy támogatásában, tagja voltam a Palesztin Diákok Uniója nevű ifjúsági szervezetnek. Ott volt egy irodája a Palesztin Felszabadítási Szervezetnek (PFSZ), amelyet rendszeresen látogattam, hiszen már korábban beléptem a Fatahba, a palesztin kormánypártba. Ez az iroda tárta a franciák elé a palesztinok ügyét. Az irodában kulturális attasé voltam, majd később vezetőhelyettessé neveztek ki. Mivel filmművészetet tanultam, így kerülhettem az UNESCO-ba, ahol hazámat képviseltem nagykövetként. Tavaly a Palesztin Hatóság úgy döntött, kisebb változást vezet be diplomáciájában, így idén az összes nagykövet megváltoztatta állomáshelyét. Így kerültem Magyarországra, ahol négy évvel ezelőtt jártam először.
– Milyen jövő áll a palesztin diplomácia előtt most, hogy a Hamász vette át a kormányzást? Önt még a Fatah irányította Palesztin Hatóság idején nevezték ki posztjára.
– Ez valóban így van, ám engem nem a kormány, hanem a Palesztin Felszabadítási Szervezet nevezett ki erre a tisztségre. Az oslói megállapodás szerint a palesztin kormány nem írhat alá nemzetközi szerződéseket, csak a PFSZ. Név szerint Mahmúd Abbász nevezett ki engem Palesztina budapesti nagykövetének, aki a palesztin állam elnöke, és a PFSZ végrehajtó bizottságának az első embere egy személyben. Ennek megfelelően engem vagy bármely más nagykövetet nem befolyásol semmiben a külügyminiszter személye. Az állam külügyi politikájáért is a PFSZ felel, s nekünk ugyanazokat a célokat kell teljesítenünk, mint a Hamász-győzelem előtt.
– Milyen hatással van önökre a Palesztin Hatóság számára küldött segélyek megkurtítása? Ezeket az összegeket azért nem kapja meg a hatóság a nyugati államoktól, mert a Hamász került hatalomra.
– Mélyebbre kell ásnunk, hogy ezt a kérdést megválaszolhassam. Az egész világ azt várja el a palesztinoktól, hogy demokratikus rendszert építsenek ki. Ezt a nép meg is tette, hiszen emlékszik mindenki az 1996-os parlamenti választásunkra vagy a 2005-ös elnökválasztásra, amelyeket egyértelműen demokratikusnak ítélt meg a nagyvilág. A mostani voksolás szintén teljesen tiszta volt, és nem hiszem, hogy a demokráciában létezhetnek „korlátok”. Nem mondhatjuk meg, hogy szavazzatok demokratikusan, de ne szavazzatok erre vagy arra a pártra. Tiszteletben kell tartanunk az emberek döntését. Ez itt, Magyarországon is így működik. Fel kell még hívnom a figyelmet egy fontos tényre: egy párt máshogy viselkedik kormányon, és máshogy ellenzékben. Ha nincs hatalom egy politikai erő kezében, szabadon mondhat bármit, mert nem nyomja a vállát a felelősség. Ha viszont kormányra kerül, már mérlegelnie kell minden kijelentését. Épp ez tapasztalható a Hamász megnyilatkozásaiban, mióta kormányra került. Időt kell adnunk nekik, hogy megmutassák, mire képesek kormányzati pozícióban. Emlékszem, mikor Izrael választásai során szélsőséges pártok kerültek be a parlamentbe, sőt a kormányba – amelyek a palesztinok az országból való kiutasítására szólítanak fel –, mindenki mindig nyugtat minket. Azt mondják, nem a pártok véleménye a döntő, hanem az, ami ebből megvalósul a kormányprogramban. Miért csak az izraelieknek adnak esélyt, a palesztinoknak pedig nem?
– Mégis történnie kellett valaminek, hogy a palesztinok a Hamászra szavazzanak ilyen számban. Ön szerint mi volt az ok?
– Mikor egy párt kormányon van hosszú-hosszú éveken át, az emberek egyszerűen újat akarnak. Ez mindenhol megtörténik, teljesen természetes jelenség. A legfontosabb ok szerintem az, hogy a palesztin emberek üzenetet akartak küldeni szavazatukkal az amerikaiaknak és az izraelieknek. Jasszer Arafat elnököt a saját főhadiszállásán zárták körbe az izraeliek, és kijelentették, hogy nem lehet partnernek tekinteni, sőt ő a béke legfőbb akadálya. Elfeledve, hogy ő volt az első palesztin vezető, aki elismerte Izrael államot. Mahmúd Abbászt pedig még mielőtt elnökké választották volna már a „béke emberének” nevezték Izraelben és az Egyesült Államokban. Talán ezért is választották tavaly a palesztinok őt elnöküknek, ezzel is bizonyítva elkötelezettségüket a béke mellett. A nyugatiak számára elfogadható elnök kijelölése ellenére semmi változás nem állt be az izraeliekkel való kapcsolatunkban, nem léptünk előre a békefolyamatban, nem folytatódott az útiterv. Az amerikaiak pedig támogatták Izrael minden egyes tervét, a biztonsági fal építését, a ciszjordániai telepek fejlesztését. A gázai kivonulás után a terület óriási börtönné alakult át, ahol még élelmiszert sem lehetett találni. Voltaképp semmi esélyt nem adtak Abbász elnöknek, hogy bebizonyítsa, van remény a békére. Az izraelieknek és az amerikaiaknak szóló üzenet ez volt: ha nem kell nektek a „béke embere”, akkor tessék, itt a másik fél, a Hamász.
– Mi a véleménye Ehud Olmert izraeli miniszterelnök tervéről, hogy meghúzza Izrael végleges határait, ha kell, egyoldalúan, a határvonal pedig a biztonsági fal lesz?
– Fel kell tennünk a kérdést: akarunk-e békét a térségben, vagy nem. Ha igen, akkor azért bizony tenni kell. A mostani izraeli politika nem a béke irányába halad. Persze, ők a hatalom birtokosai, bármit meg tudnak tenni: falat építeni a földünkön, hozzácsatolni a mi területünket az ő országukhoz, hogy ott városokat építsenek fel. Ám nem tudnak békét teremteni. Ehhez ugyanis két fél kell, hogy tárgyalások során meg tudjanak állapodni a részletekről. Ha az izraeliek egyoldalú megoldásokat keresnek, talán végre tudják hajtani, ám nem hiszem, hogy békét tudnak hozni.
origo.hu
Magyar Pétert nem zavarja öccse támogatása
