

Sitkei Levente

Keresztény erkölcsre buzdít a mozlim imám
Az erkölcsileg erős, vallásához ragaszkodó emberek tömege csak jót tud teremteni – mutatott rá lapunknak adott interjújában Junisz Kalaf Junisz. A kairói al-Azhar mecset imámja a ramadán havi böjt utolsó napján érkezett hazánkba, hogy az iszlámról tartson
Mekkai csengőhangok
Utolsó hetébe érkezett a ramadán. Az iszlám böjti hónap hajrájában a mekkai nagymecset állandóan tele van jámbor hívőkkel, akik ilyenkor a kis zarándoklatot végzik. A helyi beszámolók szerint azonban az ima része ma már a mobiltelefonok csörgése is, jelen
Liberman pofonja a békének
Nincs realitása egy éven belül a béke megteremtésének, a telepfejlesztési moratórium fenntartására pedig nemmel fog szavazni, nyilatkozta Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter. Bár a kezdeti lelkesedés jelentősen csökkent, Washington új találkozót s
Hollywood Washingtonban
Horogkeresztes háború
Négy éve vette észre műholdas térképeket böngészve az izraeli Avrahaum Szegol, hogy a San Diegó-i Coronado katonai támaszpont egyik irodaépülete horogkereszt alakú. Azóta sajátos hadjáratot folytat, hogy az épületet formálják más alakúvá, ehhez pedig mára
Egy évet ad Obama a béketeremtésre
Ne engedjék, hogy az állandó béke megteremtésének lehetősége elillanjon, figyelmeztette Barack Obama amerikai elnök az izraeli és a palesztin vezetőt Washingtonban. Odahaza áll a bál, rengeteg Hamász-tagot tartóztatott le a Palesztin Hatóság rendőrsége, a
Kudarcra ítélt béketárgyalás
Négy izraelit öltek meg a ciszjordániai Kirjat Arba zsidó telep közelében még kedden, amikor az izraeli és a palesztin delegáció már Washingtonban volt, hogy megkezdje a régóta várt, ám teljesen reménytelen béketárgyalásokat. A kudarchoz nem kellett a
Moszkva forró ölelése
A harmincas években a kommunizmusról szinte semmit sem lehetett tudni Nyugat-Európában, és sok idealista fiatal hitte azt, hogy az épp szemük láttára széteső demokrácia a vörös ideológiától kap segítséget a barna ellen.
Tokió múmiákat keres
Ne aggódjanak, az én mamám nem múmia! – viccelődött az ellenőrökkel Akijama Mio, egy tokiói hölgy, amikor idős nagymamájának hogyléte felől érdeklődött az erre szakosodott stáb. Japánban ugyanis a jelek szerint jóval kevesebb idős ember él, mint arra szám