A BTS dél-koreai fiúbandát választotta az év előadójának a Time.

Fél nap után találtak csak rá az 51-es úton, Sükösd közelében történt halálos baleset áldozatára
Az amerikai magazin szerint a sztárzenekar globális jelenséggé vált az elmúlt évben:
a héttagú dél-koreai banda hatalmas rajongótáborra tett szert, számos díjat nyertek el, legutóbbi listavezető slágerükért, a Dynamite-ért novemberben Grammy-díjat kaptak.
Ben Goldberger, a Time főszerkesztője kiemelte a dél-koreai fiúbanda és rajongóik erős kötődését, mely a koronavírus-járvány átvészelésében is megmutatkozott.
„Egy show, egy koncert közös megélésének élménye egyszerre csak eltűnt, a BTS-nek viszont sikerült erős kapcsolatot kialakítania a szerte a világban élő rajongóival a korlátok ellenére, melyek mindenkit sújtottak”
– mondta Goldberger.
A Time magazin az év sportolójának LeBron Jamest, a Los Angeles Lakers játékosát, az év emberének Joe Biden demokrata párti elnökjelöltet és alelnökjelöltjét, Kamala Harrist választotta.
Ők voltak a Twitter nagymenői az idén
A Fekete párduc című képregényfilm sztárjának, Chadwick Bosemannek a halálhíre lett idén a világszerte legtöbbször megosztott és az eddigi legtöbb „kedvelést” begyűjtött poszt a Twitter mikroblogon – közölte hétfőn a mikroblog portál, amelynek felhasználóit Donald Trump amerikai elnök és a BTS dél-koreai fiúbanda tartotta még lázban idén.
Fél nap után találtak csak rá az 51-es úton, Sükösd közelében történt halálos baleset áldozatára
Nem várt bonyodalmak a pápaválasztás körül
3 csillagjegy életét teljesen megváltoztatja az április végi Újhold
Az Európai Unió biztosa olyat mondott, amitől minden Kárpátalján élő magyarnak leesik az álla
Májusi pénzhoroszkóp: ennek a 4 csillagjegynek pénz üti a markát
Vezércikk – Magyar Péter szerint szexvideókkal akarják lejáratni + videó
Bellingham felháborító tette után a távozását követelik a Real Madridnál
9 élelmiszer, ami csökkentheti a vércukor szintjét
Botrányos koncert: Krúbi nagyon durván beárazta magát az Orbán-ellenes kirohanásával
Dembélé a Liverpool után az Arsenalt is elintézte – a PSG került közelebb a BL-döntőhöz
Visszalépett Becciu bíboros, mégsem vesz részt a pápaválasztáson
Szoboszlai haragosa miatt a Real Madrid most kénytelen négymillió eurót fizetni!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.