időjárás 10°C Vendel 2021. October 20.
logo

Ez volt az utolsó kérése a tragikus sorsú magyar zsokélánynak

Forrás: Ripost
2021.09.20. 14:35
Ez volt az utolsó kérése a tragikus sorsú magyar zsokélánynak

A 21 éves lovas, Jeles Eszter 13 napig küzdött az életéért, végül a szervezete feladta a harcot – írta meg online felületén a Ripost.

Két hete futótűzként terjedt el a hír a lovasberkekben, hogy a varázslatos mosolyú Jeles Eszter szeptember 5-én súlyos balesetet szenvedett a törökországi Isztambulban, az amatőr lovasok világbajnokságán. A lányt válságos állapotban, súlyos fejsérüléssel vitték kórházba, 13 napig küzdött az életéért, végül szervezete feladta a harcot.

„A szívemben, a lelkemben él tovább a kis unokám. Pici gyerekkora óta a lovak szerelmese volt, egyszer azt mondta, hogy nem tudja elképzelni az életét nélkülük – mondta az egyik napilapnak a zsokélány nagymamája, Ibolya néni. – Pénteken Esztike lekéste a repülőt, mert nem volt érvényes az útlevele. Csak szombaton érkezett a versenyre, amit meg is nyert” – tette hozzá a nagymama.

A baleset vasárnap történt, Esztert hétfőn megműtötték, később csupán egyetlen pillanatra tért magához a kómából. Akkor a telefonját kérte az orvosoktól, majd rögtön elveszítette az eszméletét.

„A fiam szólt, hogy nagy a baj, baleset érte Esztikét. Bíztunk benne, hogy magához tér és felépül, de tíz nappal később, csütörtökön összeomlott a keringése. A barátja szédelegve jött ki tőle a kórteremből – folytatta sírva Ibolya néni. – A menyem, Andi most intézi Esztike hazahozatalát előbb Budapestre, majd Nyíregyházára. Aztán jön majd a temetés.”

Suták Csenge, minden idők legeredményesebb magyar női zsokéja a barátnője volt Eszternek, az édesapja pedig edzőként segítette őt.

„Eszti vasárnap az angol telivéreknek rendezett futamon is indult, az előtte haladó lány lova felbukott, ő pedig nem tudta kikerülni, ezért szintén bukott” – mesélte Csenge megtörten. Azóta a másik zsoké már hazatért Franciaországba.

A tragikus sorsú magyar lány az idei tanévben úgy alakította az órarendjét, hogy már szerdán hazautazhatott Nyíregyházára, csütörtöktől szombatig Csenge édesapjával edzett, vasárnaponként pedig együtt utaztak Budapestre a Kincsem Parkba a versenyre.

„Eszti tehetséges versenyző volt, minden ideges természetű lóval szót értett. Gyakran mondogatta, hogy neki nem az emberek, hanem a lovak a barátai, köztük érzi igazán jól magát. A balesetben a fejére zuhant, egy vérrög keletkezett a koponyájában, ezért kellett megműteni. Az édesanyjától tudom, hogy csütörtökön Eszti pupillája még reagált a fényre, a kezét és a lábát is megmozdította. Sajnos még aznap este összeomlott a keringése, beállt az agyhalál, már csak a gépek tartották őt életben” – számolt be a történtekről a másik magyar zsokélány Suták Csenge.

Végül az orvosok szombaton úgy döntöttek, vasárnap lekapcsolják a lányt a gépről. Megkérték Jeles Eszter édesanyját és szerelmét, menjenek be elbúcsúzni tőle. Nem sokkal azután, hogy kijöttek a kórteremből, a lány örökre lehunyta a szemét.

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

Ezek is érdekelhetik

Az EP megkezdte az Európai Bizottság elleni per előkészítését

magyarnemzet.hu

Rendőröket vert egy faléccel a hajléktalan migráns

magyarnemzet.hu

Ültessünk jobb levegőt!

life.hu

Orbán Viktor elutazott az EU-csúcsra - fotó

origo.hu

Napokon belül megszűnhet a Facebook

vg.hu

Orbán Viktor elutazott az EU-csúcsra - fotó

origo.hu

Napokon belül megszűnhet a Facebook

vg.hu

Félre a tabukkal: a szülés utáni hüvelyszárazság tönkreteheti a szexuális életedet

life.hu

Jakab Péter esete a csokkal

magyarnemzet.hu

Rendőrökre támadt az erőszakos migráns + videó

magyarnemzet.hu

A TÖKÉLETES TÉLI VAKÁCIÓ ALAPJAI – ETTŐL JÓ A SÍELÉS

travelo.hu

A legmagasabb ligába jutott a hazai exportfinanszírozás (x)

vg.hu

Az EP megkezdte az Európai Bizottság elleni per előkészítését

magyarnemzet.hu

Jakab Péter esete a csokkal

magyarnemzet.hu

Rendőröket vert egy faléccel a hajléktalan migráns

magyarnemzet.hu

Halálra gázolt egy embert az ismert színész

origo.hu

Szijjártó Rutténak: mindenki előbb a saját portája előtt sepregessen

magyarnemzet.hu

A TÖKÉLETES TÉLI VAKÁCIÓ ALAPJAI – ETTŐL JÓ A SÍELÉS

travelo.hu

Halálra gázolt egy embert az ismert színész

origo.hu

Félre a tabukkal: a szülés utáni hüvelyszárazság tönkreteheti a szexuális életedet

life.hu

Szijjártó Rutténak: mindenki előbb a saját portája előtt sepregessen

magyarnemzet.hu

A legmagasabb ligába jutott a hazai exportfinanszírozás (x)

vg.hu

Rendőrökre támadt az erőszakos migráns + videó

magyarnemzet.hu

Ültessünk jobb levegőt!

life.hu