Telt házas koncerttel köszöntötte Mága Zoltán az újévet

A béke, a szeretet és az összefogás jegyében, a társadalmi megbecsülés jeleként köszönetet mondva a rendvédelmi és egészségügyi dolgozóknak, a pedagógusoknak, valamint Európa és a világ békéjéért való kiállásként, kétszeres telt házas koncerttel, mintegy 26 ezer fős közönség előtt köszöntötte az új esztendőt Mága Zoltán Liszt Ferenc-díjas hegedűművész Kossuth-díjas művészek közreműködésében 2023. január elsején a Papp László Budapest Sportarénában.

Magyar Nemzet
Forrás: Budapesti Újévi Koncert iroda2023. 01. 02. 20:03
Fotó: Schumy Csaba [email protected] +36309645813
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az idei koncerten is átadásra került a Budapesti Újévi Koncert Gáladíja, amelyet a Kossuth-díjas Bangó Margit előadóművész kapta, valamint a hagyomány folytatásaként Mága Zoltán a szegedi gyermekklinika és az irgalmasrendi kórház számára egy-egy nagy értékű orvosi műszert, a nagycsaládosok egyesületét segítve pedig egy festmény árveréséből befolyt összeget adományozott. Mága Zoltán délutáni jótékonysági előadásának és az esti koncertjének legfontosabb társadalmi üzenete az volt, hogy a szomszédos országunkban zajló háború véget érjen, és az egész világot megrázó gazdasági válság elmúljon, a fegyverek helyett a béke és a szeretet uralkodjon – olvasható a Budapesti Újévi Koncert iroda közleményében.

Mága Zoltán Prima Primissima-díjas hegedűművész a 2023-as évet köszöntő XV. jubileumi Budapesti Újévi Koncertjének délutáni, külön előadását a tisztelet és hálaadás gálájaként az ország legkülönbözőbb részeiből érkezett sokezernyi orvos, ápoló, rendőr, katona, határvadász, szociális munkás és önkéntes civil számára rendezte, akik az év minden napján embertársaink életéért, egészségéért és ellátásáért, valamint biztonságáért dolgoztak. A társadalmi megbecsülés és a tisztelet jelképeként a koncertre meghívást kaptak azok a pedagógusok, tanárok is, akik hivatásukból fakadóan írni, olvasni tanítják, oktatják, nevelik gyermekeinket. 

A Pro Caritate-díjjal is kitüntetett hegedűművész köszönetet mondva Pintér Sándor belügyminiszternek, hogy fővédnökként kiemelten támogatta a délutáni jótékonysági koncert megrendezését, bejelentette, jövőre szintén egy köszönetnyilvánító gálakoncertet rendez az egészségügyi és rendvédelmi dolgozók és a társadalmunk alappillérének számító pedagógusok tiszteletére újév napján, mert ők valóban értünk és a jövőnkért dolgoznak. 

– Meggyőződésem, a hétköznapi hősök minden támogatást, bátorítást és elismerést megérdemelnek – jelentette ki Mága Zoltán, megjegyezve: – Ha valaki ezt másként gondolja, vagy emiatt sértve, megbántva érzi magát, attól én kérek elnézést.

Mága Zoltán immár másfél évtizede töretlen sikerrel, rendre telt ház előtt, 13 ezer ember jelenlétében rendezi újévi koncertjét, amely mára Európa egyik legnagyobb újévi koncertje lett. Az elmúlt 15 évben több mint 200 ezer nézőt köszönthettek az Arénában, és a PBS amerikai televíziótársaság és a Duna Televízió révén összességében több mint százmillióan láthatták szerte a világban. Az elmúlt években nagynevű, Grammy-díjas világsztárok, Magyarország legkiemelkedőbb, Kossuth-díjas művészei léptek színpadra. Az idei, XV. Budapesti Újévi Koncert legfontosabb társadalmi üzenete volt, hogy támogatnunk kell a békét, a békés egymás mellett élést, az értékek megtartását, és ahhoz, hogy a teljes Kárpát-medencében élő magyarság biztonságban élhessen, egy egységes, valódi összefogással erősítenünk kell a nemzeti összetartozást, és a bajba került embertársainkat. A béke jegyében a közönség soraiban a több mint 20 ország diplomáciai testületét képviselő nagykövetek és ügyvivők mellett ott ült Ukrajna és Oroszország nagykövete, de a szolidaritás jeleként meghívást kapott a háború elől menekült és hazánkban oltalmat kapott több száz ukrán és kárpátaljai ember is.

A Prima Primissima-díjas hegedűművész a majd egy évvel ezelőtt kitört háborúra utalva beszédében úgy fogalmazott: milliók maradtak fedél nélkül és kényszerültek menekülésre, de hazánk élen járva nyújtott segítséget nemcsak a kárpátaljai honfitársainknak, hanem minden oltalomra váró családnak, embernek. 

Megjegyezte, ő maga is több alkalommal járt a határon, a menekültpontokon, sok ezer embernek segített, és a 100 templomi jótékonysági koncertsorozatával is a hazájukat, otthonukat elhagyni kényszerülteket támogatta. – Most újra imádkoznunk kell, hogy a háború borzalma véget érjen, és az egész világot megrázó gazdasági válság elmúljon. Világunk csak akkor lehet szép és szabad, ha a fegyverek és az erőszak helyett a béke és a szeretet uralkodik – fogalmazott Mága Zoltán, hozzáfűzve: – Kívánom, legyen valódi béke, szeretet és összefogás, és persze szabadság és egyetértés, hogy a 2023-as év valóban elhozza a szeretetteljes békét és a valódi összefogást, amelyre nemcsak hazánknak, Magyarországnak, hanem egész Európánk és a világnak is nagy szüksége van! A Liszt Ferenc-díjas művész ünnepi beszédét azzal a kívánságával zárta: – Minden ember találjon megnyugvást, töltse be szívét a szeretet, és a fegyverek örökre némuljanak el!

Az újévi koncert egyik legmeghatóbb és legemelkedettebb pillanata volt, hogy a béke jegyében, a világ magyarságának lékegységét jelképezve kárpátaljai, erdélyi, vajdasági és felvidéki, valamint magyarországi gyermek és felnőttkórusok kíséretében, gyerekhuszárok bevonulása mellett Molnár Levente Liszt Ferenc-díjas operaénekes a Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország című dalt énekelte el.

A XV. Budapesti Újévi Koncert ünnepi méltóságát jelképezve a világhírű operacsillagunk, a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas opera-énekesnő, Rost Andrea, és a szintén Kossuth-díjas opera-énekesnő, Sümegi Eszter lépett színpadra. Hatalmas vastapssal fogadta közönség a világ egyik leghíresebb és legrangosabb egyetemén, a New York-i Juilliardon tanuló ifjabb Mága Zoltánt is. 

Az ünnepi koncert különlegességeként a Kossuth-díjas színészlegendák, Esztergályos Cecília, Molnár Piroska, Balázs Péter, Bodrogi Gyula és Lukács Sándor Kányádi Sándor Csendes pohárköszöntő újév reggelén című versét mondták el, és Kálmán Imre Csárdáskirálynő című nagyoperettjéből a Hajmási Péter című dalt énekelték el közösen, amit a közönség hatalmas vastapssal és ovációval jutalmazott. A gálakoncert sztárvendégeként lépett színpadra az Egyesült Államokból érkezett Sheléa Melody McDonald, és különleges előadásával szinte megrengette a telt házas Arénát. Hatalmas vastaps fogadta a magyar zenei előadóművészet egyik legnagyobb csillagát, a cigánydaléneklés koronázott királynőjét, a Kossuth-díjas Bangó Margitot is. Mága Zoltán, mint minden évben, most is teret adott az egyetemes magyar zenei kultúra részét képező cigányzenének, amelynek keretében a Budapesti Gipsy Virtuózok zenekar kíséretében a közelmúltban elhunyt Szakcsi Lakatos Béla egyik kedvenc nótájával megemlékezett világhírű zongoraművészre, aki számos jótékonysági hangversenyén és az újévi koncertjein is többször fellépett. 

A gálakoncerten átadásra került a Budapesti Újévi Koncert díja, amelyet elsőként a tizenhatszoros Grammy-díjas David Foster, majd a későbbi években a háromszoros Kossuth-díjas színművész Törőcsik Mari, a világhírű hegedűművész, Shlomo Mintz, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas színművész, rendező Bodrogi Gyula, valamint Szakcsi Lakatos Béla és Rost Andrea is megkapott. 

A rangos elismerést, amely a Hollóházi manufaktúra egyedi tervezésű, Mága Zoltán nevét viselő porcelánhegedűje jelenti, ebben az évben a Kossuth-díjas előadóművész, Bangó Margit kapta.

Az újévi koncert hagyománya az is, hogy a Pro Caritate-díjjal is kitüntetett Mága Zoltán a gálakoncertjének bevételéből minden évben egy kórházat támogat. Idén Rácz Pál aranykoszorús hangszerkészítő mestertől korábban kapott mesterhegedűjét bocsátotta árverésre, és a befolyt összegből Kozma Imre atya irgalmasrendi kórháza számára és a szegedi gyermekklinika számára ajándékozott nagy értékű orvosi műszert. Az orvosi felszereléseket jelképesen Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök és Kozma Imre atyát vette át. Mága Zoltán az elmúlt évtizedben számos alkalommal segített már nemcsak gyógyulásra váró súlyos beteg gyermekeknek, hanem kórházaknak is. Egy festőművész, Hanyu Zsolt saját festményének árát felajánlva, a Nagycsaládosok Országos Egyesületét segítették Mága Zoltánnal, amit az Aréna színpadán át is adtak az egyesület vezetőjének, Kardosné Gyurkó Katalinnak.

A különleges díszlet és látványvilág mellett rendezett jubileumi újévi koncerten fellépett Mága Jennifer, a 2019-es év Budapest Dal verseny győztese, aki Celine Dion egyik nagysikerű száma mellett egy örmény cigánydal különleges feldolgozását is előadta látványos tánckari közreműködés mellett. 

A gálaműsor repertoárját színesítette továbbá Szulák Andrea EMeRTon és Máté Péter-díjas énekesnő és Nyári Kálmán népszerű előadó duettje, és Takács Nikolas énekes előadása is.

A közönség a délutáni jótékonysági és ez esti ünnepi díszelőadáson is felállva, zúgó vastapssal köszönte meg Mága Zoltánnak, hogy már tizenöt éve köszönti az új évet az Arénából, és mint minden évben, most is 13 ezer fős közönséggel, telt ház előtt, közel 500 fellépővel tartotta meg koncertjét. A XV. Budapesti Újévi Koncert rendezője Szente Vajk Jászai-díjas színész-rendező volt, közreműködött a Budapesti Primarius Szimfonikus Zenekar és a Budapesti Gipsy Virtuózok, vezényelt Kovács László Liszt Ferenc-díjas karmester, érdemes és kiváló művész. A produkció művészeti vezetője volt a Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, Zsoldos Béla. Az újévi koncert műsorvezetője pedig a Junior Prima-díjas Ördög Nóra volt.

Borítókép: Mága Zoltán újévi koncertje (Forrás: Budapesti Újévi Koncert iroda)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.