Kiderült, mit mondott Cher Las Vegasban Balázs Klárinak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Ritkán látott képeket és történeteket osztott meg Balázs Klári és Korda György a Duna Televízió Család-barát című műsorának nézőivel, hiszen „időszámításuk előtti”, vagyis fiatalkori fotóik mellett a hírességekkel készült közös képeiket is megmutatták. Sőt Korda György azt is elárulta: az amerikai televíziós történelem egyik leghosszabb ideig sugárzott műsorában, az Ed Sullivan Show-ban is szerepelhetett volna – írja az Origó.

Forrás: origo.hu2021. 11. 06. 8:55
KORDA György;  Balázs Klári;
Debrecen, 2019. július 20. Balázs Klári és Korda György énekesek a debreceni Campus Fesztiválon 2019. július 19-én. MTI/Czeglédi Zsolt Fotó: Czeglédi Zsolt

De nemcsak itt, hanem a tengerentúlon is ismertté válhatott volna. „A Budapest Körszállóban énekeltem, ami akkoriban neves éjszakai szórakozóhely volt. Egyik este a pincér átadott egy névjegyet, amelyet egy amerikai úr küldött, hogy beszélni szeretne velem, ám én leráztam. Évekkel később a 70-es évek elején eljutottam az Amerika Egyesült Államokba, ahol éppen akkor ért véget a híres Ed Sullivan Show. Aki itt fellépett, világhírű lett, Elvis Presley és a Beatles is szerepelt benne. Mikor hazajöttem kezembe került ez a bizonyos névjegy, amelyet megnéztem és láttam, az Ed Sullivan Show menedzserétől volt” – mesélte Korda György.

Az Amerikai Egyesült Államokban persze később együtt is jártak Balázs Klárival, amelyet egy Cherrel készült kép is bizonyít.

 „Las Vegasban voltunk a koncertjén, amely után három percet tölthettünk vele, ebből kettőt beszélgethettünk, egyet pedig fotózhattunk. E közben Cher odafordult Klárihoz és azt mondta, milyen szép nő vagy” – mesélték.

A képek nézegetése közben kapcsolatukról is beszéltek, hogy melyikük az erősebb egyéniség, kiderül a Család-barát videójából, amelyet IDE kattintva lehet újranézni.

Az eredeti cikket ITT érheti el. 

Kiemelt kép: Balázs Klári és Korda György énekesek a debreceni Campus Fesztiválon 2019. július 19-én. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.