Ratray egyik leghíresebb szerepe Buzz McCallister volt a karácsonyi klasszikusban, a Reszkessetek, betörők!-ben. Bár karrierjét gyerekszínészként kezdte, felnőttkorában is szépen megtudta vetni a lábát a filmiparban. Sajnos most azonban nem alakításával írta be magát a sajtó hasábjai közé, hanem állítólagos erőszakos viselkedésével.
Emberölési kísérlettel vádolják a Reszkessetek, betörők! sztárját
Sajnos most nem alakításával írta be magát Devin Ratray a sajtó hasábjai közé, hanem állítólagos erőszakos viselkedésével – olvasható a Híradó.hu oldalán.

A 44 éves színészt a TMZ által megszerzett dokumentumok alapján emberölési kísérlettel vádolják, miután megpróbálta megfojtani barátnőjét egy kettejük között elmérgesedett vita után. A nő egy nappal az incidens után fordult a rendőrséghez. Állítása szerint, Devin arcon ütötte, majd befogta a száját és fojtogatni kezdte.
Ratray képviselője ezzel szemben a lapnak azt mondta, hogy nem történt fizikai erőszak a két fél között, a vita a pár szakításához vezetett.
A színész egyébként nemrég feltűnt a Home Sweet Home Alone címet viselő hatodik Reszkessetek, betörők!-filmben is, méghozzá egy rendőr szerepében, ami igencsak távol áll Buzz McCallister zsarnokoskodó karakterétől.
Az eredeti cikk ITT olvasható.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Flickr)
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en