Gyermekéhezés: valóság és propaganda

Több mint háromszázezer gyerek eshet el az ingyenebédtől a szünidőben.

2015. 12. 08. 16:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre, így év közben ingyenes étkezésre azok a gyerekek jogosultak, akiknek a családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 130 százalékát, egyedülálló szülő, illetve tartósan beteg, súlyosan fogyatékos gyermek esetében a 140 százalékát. Az öregségi nyugdíj legkisebb összege 2008. január 1-je óta 28 500 forint, így a gyermekvédelmi kedvezmény jogosultsági határa immár hét és fél éve 37 050 forint.

Ferge Zsuzsa szociológus korábban lapunknak az elképesztő adatokat a szabályok átírásával magyarázta. Mint mondta, régebben a hátrányos helyzetű státust szinte csak az alacsony jövedelemhez, míg a halmozottan hátrányos helyzetű titulust a rossz anyagi helyzet mellett a szülő alacsony iskolai végzettségéhez kötötték. A 2013. szeptember elsejétől életbe lépett új szabályok szerint azonban a hátrányos helyzetű besoroláshoz nem elég immáron az alacsony jövedelem, még egy „rossz” körülménynek – a szülő alacsony iskolai végzettségének, munkanélküliségének vagy a rossz lakáskörülményeknek – is teljesülnie kell. A halmozottan hátrányos helyzethez pedig ezen feltételek közül a korábbi egy helyett már kettőnek kell fennállnia.

A kormányrendelet-tervezetből egyébként kiderül az is: a szünetekben az önkormányzatoknak biztosítaniuk kell, hogy a gyermek helyben tudja elfogyasztani a meleg ebédet. Ha nincs erre alkalmas helyiség, vagy annak nyitva tartása az önkormányzat számára aránytalanul nagy terhet jelentene, elviteli lehetőséget és kiszállítást is biztosíthatnak a gyermeknek. Ha a gyerek beteg lesz, a szülő elviheti neki az ételt, de ha ő ezt nem kéri, akkor egy másik rászoruló gyermek számára oda lehet adni a megmaradt ebédet. Ez a rendelkezés az indoklás szerint a pazarlás, az étel kidobásának megakadályozását szolgálja.

A települési önkormányzatnak a szünidei gyermekétkeztetést az őszi, téli és a tavaszi szünet alatt, valamint a nyári tanítási szünet idején legalább 43 munkanapon kell megszerveznie, ez utóbbi tehát nem fedi le a teljes nyári szünidőt. A gyermekétkeztetéshez kapcsolódóan a települési önkormányzat szabadidős programot biztosíthat a gyermekek számára.

Az ingyenes szünidei gyermekétkeztetés lehetőségéről a jegyző csak azokat a szülőket fogja írásban tájékoztatni, akiknek gyermeke hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű, de még ekkor sem jár rögtön az ellátás. Azt nyilatkozatban kell majd kérvényezni, amelynek kitöltéséhez – a tervezet szerint – a család- és gyermekjóléti szolgálat segítséget nyújt. A nyilatkozat a tanév során bármikor benyújtható, illetve módosítható. A jegyző minden esetben megvizsgálja majd, hogy a szünidei gyermekétkeztetés megkezdésekor a kérelmező gyermek hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzete fennáll-e. A státus csak akkor érvényes, ha az a gyermekétkeztetés megkezdését megelőző 30. napon fennállt.

Mint arról lapunk elsőként beszámolt, az intézménybe még nem járó, háromévesnél fiatalabb, mélyszegénységben élő gyermekek élelmezésével is gondok vannak. Bár a Balog Zoltán vezette Emberi Erőforrások Minisztériuma korábban az idei év első negyedére ígérte a rászoruló személyeket támogató operatív program elindulását, az a mai napig nem működik, pedig annak legfontosabb eleme a mélyszegénységben élő, háromévesnél fiatalabb gyermekek élelmezése. A program előkészítői ráadásul súlyos hibát vétettek, ezért a mélyszegénységben élő, első gyermeküket váró édesanyák kiszorulhatnak az élelmezési támogatásból, holott a kisgyermekek mellett ők lennének annak másik kiemelt célcsoportja.

A kiírás szerint a várandós anyák csak akkor kaphatnak élelmiszersegélyt, ha lakásfenntartási támogatásban részesülnek, csakhogy ezt az ellátást idén március 1-jétől kifutó rendszerben megszüntették, év végéig pedig az utolsó rászoruló család lakásfenntartási támogatás iránti jogosultsága is lejár.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.