Vissza a hétköznapokhoz! Ki ne fáradt volna bele ebbe a hosszúra nyúlt, elvadult EP-kampányba? A hétfő hajnalra fordult eredményvárásos, számolgatós, latolgatós erőpróba még a legedzettebb embert is kifacsarta, pártszimpátiától függetlenül. Énrám még délelőtt is egy ismeretlen, karikás szemű figura nézett a tükörből, kis híján bemutatkoztam neki…
Az élet persze nem áll meg. Odahaza, a ház körül is van bőven tennivaló. Kampány se kell ahhoz, hogy észrevegyem, mekkora lett a rumli. A kiskertet például szabályosan fölverte a gaz, a palántákat alig látni, zömüket elnyomta a makacs gyom. Kapálni, szorgoskodni kellene mielőbb. A kapu előtt látom, hogy a drótkerítést is meg kell majd javítani, merthogy több helyen megszaggatták a kutyák. Nem várhat tovább a gyümölcsfák permetezése sem, ha azt elmulasztja az ember, hipp-hopp, máris jönnek a lesben álló kórokozók. Akkor pedig kukacos lesz a gyümölcs, oda minden, lehullik a termés, az meg már csak a darazsaknak kell… (Pár éve a padlásunkra felköltözött egy szemérmetlen darázsnemzetség. Egy űrruhás elhárító szakember vonult ki – méregdrágán – a kitelepítésükhöz.) Aztán a szúnyoghálót is föl kell tenni az ablakokra. Az én fülembe ne zúgjanak, az én véremet ne szívják!
Míg fejvakarva téblábolok az elvadult kertben, a két kutya végig a sarkamban jár. Az ám, nekik meg új nyakörvet kell venni a kullancsok ellen, merthogy egyre több van belőlük mostanában. Magamat már régóta rendszeresen beoltatom. Ki nem állhatom a vérszívókat.
Figyelj a házadra, hazádra, különben ellepnek a paraziták! Kampány az élet.
