idezojelek

Minden húron

Alig múlik el nap, hogy ne állna elő valami épületes kunszttal vagy rendkívüli bejelentéssel a minden húron játszó Szél Bernadett.

Pilhál György avatarja
Pilhál György
Cikk kép: undefined
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Alig múlik el nap, hogy ne állna elő valami épületes kunszttal vagy rendkívüli bejelentéssel a minden húron játszó Szél Bernadett. (Legtöbbször állandó partnerével, Hadházy Ákos műrepülő lódoktorral szokott fellépni, de nem ritkák az egyéni attrakciói sem.) Hogy aztán ezt mellőzöttsége vagy szimpla szereplési vágya miatt teszi, arról megoszlanak a vélemények. Még az is lehet, hogy saját ijesztő ars poeticájának rabja szegény; évekkel ezelőtt – még LMP-társelnökként – ekképp nyilatkozott: „Ha mi nem lennénk, nem lenne haladó, XXI. századi gondolat a Parlamentben.”

Hősnőnk tegnapi Facebook-bejegyzéséből idézek: „Addig hergeli itt a Fidesz az embereket, amíg nagy baj lesz. Ma éjszaka feltörték a kampányfőnököm autóját, betörték az ablakot, a szórólapokat szétszórták, a cápazászlót elvitték. Biztos az ajánlóíveket keresték, de hiába – nem ott tartjuk.” Bernadett asszony (akinek már kampányfőnöke is van) ebből azt a következtetést vonta le, hogy „a Fidesz nonstop gyűlöletkampánya” már hónapokkal a választások előtt érezteti a hatását. Hiszen Orbán Viktor kinyomoztatta, melyik az ő emberének az autója, majd feltörette. „Ennyire nem akarják, hogy jelölt legyek?” – teszi fel a kérdést a feldúlt honanya, s mindjárt a célt is kijelöli: „Ennek a mérgező légkörnek a Fidesszel együtt mennie kell. Ahol már az is zavarja a felheccelt embereket, hogy készülünk a választásokra és kampányolunk […], az a rendszer beteg.”

Én viszont a kommentelők azon seregével értek egyet, akik úgy látják, inkább a kétségbeejtő asszonykának kellene mielőbb fölkeresnie orvosát, gyógyszerészét.

(Borítókép forrása: MTI/Balogh Zoltán)

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Apáti Bence avatarja
Apáti Bence

Brüsszel, a zsarnokság fővárosa

Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás

Fogadj be, Európa? Köszi, mégse!

Szentesi Zöldi László avatarja
Szentesi Zöldi László

Csanytelek az egész ország

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Nevelőedző

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.