Megszorításokra lesz szüksége a Fidesznek, ha megnyeri a választásokat, ráadásul a nehéz helyzetbe kerültektől fog elvenni, mert nem lesz más választása – írja Donáth Anna Momentum-elnök, EP-képviselő. Szinte sugárzik belőle a káröröm. Hallottunk már nagyobb marhaságot is a brüsszelita asszonykától. Megszoktuk.
A „magyarázat” úgy szól, Orbán Viktor a választási hajrában teljesen kiürítette az államkasszát, több száz milliárd forintot osztogatott el. „EU-segítségre nem számíthat – kuncog a képviselő asszony –, háromezermilliárd forintnyi uniós támogatást nem kap meg az ország.” (Mi munkájuk volt ebben Donáthéknak…) Hősnőnk megítélésének jobbat tett volna, ha csöndben marad. Így viszont kiderült, epeömlés kerülgeti szegényt a kormányzat különféle családsegítő intézkedései nyomán. „Szellemes” énjét is bedobja:
Eddig szabadságharcoltak, de ennek az árát most szépen, sunnyogva, hitelből oldanák meg.
Segíthetek, asszonyom? Az államkasszát legutóbb a Gyurcsány–Bajnai haramiakettős ürítette ki; kongott a trezor, amikor 2010-ben átadták a kulcsot az Orbán-kormánynak. Nyolcéves ámokfutásuk alatt csak az adót nyolcvanszor emelték… Tudja-e, kiskezit csókolom, hogy a gazdaság teljesítménye ma háromszor akkora, mint Láriferiék távozásának évében? És a Fidesz-kormánynak nem kell a Nemzetközi Valutaalapnál kuncsorognia, mert önerőből, forrásátcsoportosítással kezeli a pénzügyeket. Közben egymillióval nőtt a foglalkoztatottak száma, csökkentek az adóterhek, kimagasló a beruházási ráta, 11 ezer milliárd forintról közel húszezer milliárdra emelkedett az állami vagyon értéke. Tovább is van, mondjam még?
Most miért ideges, Anna? És hová szalad?
További Tollhegyen híreink
Borítókép: Donáth Anna (Fotó: Európai Parlament)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Csillag István észt oszt, igét hirdet, tenyérbe mászik
Nemrég azzal ijesztgetett, hogy a választás előtt betiltják a Tisza Pártot, Magyar Péter pedig sitten lesz. Most azon mereng, lesz-e áldás a mostani kormánypárti összejövetelen?

Álom luxuskivitelben
Arról nem esett szó az elnöki monológban, megugorja-e a párt az ötszázalékos parlamenti küszöböt? És ha nem, vajon világgá megy-e Klárika?

Lehidalt Budapest
Nagyon rossz állapotban vannak a fővárosi hidak.

A pöcéből szakért
Eörsi Mátyás szerint Orbán Viktor érdeke egy katonai konfliktus kirobbantása Ukrajnával.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Csillag István észt oszt, igét hirdet, tenyérbe mászik
Nemrég azzal ijesztgetett, hogy a választás előtt betiltják a Tisza Pártot, Magyar Péter pedig sitten lesz. Most azon mereng, lesz-e áldás a mostani kormánypárti összejövetelen?

Álom luxuskivitelben
Arról nem esett szó az elnöki monológban, megugorja-e a párt az ötszázalékos parlamenti küszöböt? És ha nem, vajon világgá megy-e Klárika?

Lehidalt Budapest
Nagyon rossz állapotban vannak a fővárosi hidak.

A pöcéből szakért
Eörsi Mátyás szerint Orbán Viktor érdeke egy katonai konfliktus kirobbantása Ukrajnával.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk