idezojelek

Mélyvízben

Csintalan humorista eredetileg politikusnak készült, csak rossz társaságba keveredett. A nevettetéssel természetesen egyetlen pillanatra sem hagyott fel a sajtkukac ember.

Pilhál György avatarja
Pilhál György
Cikk kép: undefined

„Nem látok értelmes emberi jövőt ennek az országnak, ha ezen az orbáni, NER-es úton halad tovább” – mondta borús ábrázattal a Klikk TV Mélyvíz című műsorában a minap Csintalan Sándor, aki (most éppen) az MSZP politikusa. Hogy azért ne zuhanjunk apátiába, mindjárt hozzátette, még szerencse, hogy pártja jól érti, mit kell kezdeni a rendszerrel: annak kétharmaddal történő megbontásához kooperációra van szükség. „Ha a rendszerkritikus ellenzék fel tud mutatni egy kooperatív magatartást, a kétharmados győzelemmel alkalmassá válik mentálisan is arra, hogy az egyik Orbánt ne váltsa egy másik Orbán.”

Csintalan humorista eredetileg politikusnak készült, csak rossz társaságba keveredett. (Miniportrénk Sándorról. A KISZ-es lelkendezés után az MSZMP-ben, majd a szociáldemokratáknál, később – némi szakszervezeti zsongás után – az MSZP-ben tűnt fel. 2002-ig tartott a proletárszerep, ekkor ráébredt, ő igazából Orbán-hívő, majd az O1G-zős Simicskához pártolt, aztán viszont úgy döntött, inkább MSZP-elnöknek áll, ám a szocik kiröhögték a sajtkukac akrobatát: „Csintalan pártok felett álló közkincs, egy párt sem sajátíthatja ki a maga számára.” 2023 közepén a kecskeméti szocialisták mégiscsak befogadták.)

A nevettetéssel természetesen egyetlen pillanatra sem hagyott fel a sajtkukac ember. Az említett Mélyvízben is egymást érik a fullasztóan frappáns mondatok: „Hogy a munka világában megjelenjenek és képviselve legyenek a szociális állam értékei, abban a rendszerkritikus ellenzék egyesítésén kívül az MSZP az egyetlen hiteles szereplő.” (Már amennyiben az infúzióra kötött párt visszabotorkálna az elfekvőből.)

Borítókép: Csintalan Sándor (Forrás: YouTube/Klikk TV)

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Kétszeres árulók közöttünk

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Sírni akarva, akaratlanul

Szőcs László avatarja
Szőcs László

Trumpra vár a világ – és mi is

Sitkei Levente avatarja
Sitkei Levente

A szeretett iszlamisták

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.