Cédulagyalázat

Ma hetvenöt éve, hogy a szövetségesek Kremlben rendezett tárgyalássorozatának első napján két mindenható ember mintegy mellékesen, röpke pillanatok alatt felosztotta egymás közt Európa keleti felét.

2019. 10. 09. 5:59
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Akkor, 1944 októberében épeszű ember számára már nem lehetett kétséges, hogy Németország elveszíti a világháborút. Így az sem volt meglepő, hogy a későbbi győztesek akkortájt már a világ újrafelosztásán törték a fejüket. E morfondírozásuk egyik sokat emlegetett epizódja volt a mára történelmi anekdotává szégyenült „cédulaegyezmény”. Ma hetvenöt éve, hogy a szövetségesek Kremlben rendezett tárgyalássorozatának első napján, október 9-én két mindenható ember, Winston Churchill brit miniszterelnök és Joszif Visszarionovics Sztálin szovjet diktátor, mintegy mellékesen, röpke pillanatok alatt felosztotta egymás közt Európa keleti felét. Nemzetek sorsáról – köztük a miénkről – döntöttek, nem is akárhogyan. Egy cédulán. Egy fecnin. (A kilencnapos konferencián eredetileg „csak” Lengyelország jövője lett volna a téma, ám ez a cédulázás lett a legmaradandóbb „eredmény”.) Churchill később így emlékezett rá: „Ezek a százalékok, amelyeket leírtam, nem jelentenek többet, mint módszert a szándékainkban, hogy lássuk, mennyire bízunk egymásban.” Vaskos hazugság volt ez a javából – épp a minden hájjal megkent lord ne tudta volna, hogy mennyire bízhat meg a több tízmilliós tömeggyilkosban, Sztálinban? Ámbár Churchill „embersége” is hagy maga mögött kívánni valót, elég csak Drezdára gondolni… A teljesen védtelen, katonai célpontnak már nem számító várost 1945 januárjában porig bombázta az angolszász légierő; százezernél több ártatlan ember maradt a romok alatt. Ám erről nem sok szó esett a háborús bűnökről ítélkező nürnbergi bíróságon.

A győzők szemében egy papírfecnit értünk.

De nincs vége a történelemnek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.