A Magyar Orvosi Kamara vezérkara sajtótájékoztatót tartott a koronavírussal kapcsolatos hazai állapotokról. Elnökük, az orvos végzettségű Kincses Gyula elmondta, elégedetlen a látottakkal. Például azzal, hogy az egészségügyi dolgozóknak e nehéz órákban nem áll rendelkezésükre elegendő szükséges eszköz, így pedig képtelenség kezelni a járványt. Felszólították a kormányt, biztosítsa a lakosság megfelelő tájékoztatását, az egészségügyi dolgozóknak pedig azt a bért, amelyre épp a napokban tettek le javaslatot a kabinet asztalára.

Haza, hazardőr
Mint a hitleri végórákban, Zelenszkij is válogatás nélkül mindenkit a frontra vitet, és csak a koporsók érkeznek haza.