Kérdések a magasból

Vidnyánszky még semmit nem csinált az SZFE-n, hiszen oda sem engedték a szigszalagos „forradalmárok.”

2020. 09. 17. 5:59
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sándor Iván író sem akart lemaradni a Vidnyánszky Attilának beszóló értelmiségi kórusból, minap nyílt levélben tett fel kérdéseket a rendezőnek. A két legviccesebből idézek: „Miért fontosabb önnek mint alkotóművésznek a hatalmi utasításoknak megfelelni, mint a világszerte legnagyobb színházi alkotóknak az SZFE, a szabad alkotás melletti kiállása? Nem volna-e jobb a jelenbeli és jövőbeli művészi pályája érdekében, ha visszatérne ifjúsága eszményeihez és ahelyett, hogy szomorú részt vállal a szabadság, a kultúra elleni diktátumokban, képességeit olyan Nemzeti Színház vezetésére fordítaná, amelyet a világnagyságok is a mai tiltakozásuk helyett elismeréssel figyelnek?”

Több sebből vérzik ez a magasból postázott „nyílt levél”. Magasból, hiszen szerzője már a bevezetőben fontosnak tartja elárulni, „kilencven évem alatt több diktatúrát éltem át, írói pályám mellett három és fél évtizedig színházi lapot is szerkesztettem.” Vagyis vegyük tudomásul, ő aztán igazán kompetens ítélkezni Vidnyánszky „ügyében”. Például elvitatni a rendezőtől, hogy az a saját meggyőződése szerint cselekszik, ehelyett megelőlegezi neki a hatalom lakája szerepet. Vicces ezt olyan kipróbált veterántól hallani, aki a Kádár-diktatúra elején induló Film, Színház, Muzsika főszerkesztő-helyetteseként lapot irányított. Azt az „elejtett” ajánlást pedig, hogy Vidnyánszky „jövőbeli művészi pályája érdekében” stb. egyenesen aljas fenyegetőzésnek tartom.

Én meg azt ajánlanám a szerző figyelmébe, hogy Vidnyánszky Attila mindeddig még semmit – se jót, se rosszat – nem csinált a színművészeti egyetemen, hiszen oda sem engedték a szigszalagos „forradalmárok”. Képben van, Iván bácsi?

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.