Spárta, a harcos nevelés bölcsője
Spárta katonai dicsősége a korabeli krónikásokat is lenyűgözte. Plutarkhosz, aki a Kr. u. I. században írt, és a három évszázaddal később született Ceoszi Szimonidész is elismeréssel szólt a városállam harcosairól. A klasszikus szövegek Spártát „az emberek megszelídítőjeként”, katonáit pedig olyan férfiakként ábrázolták, akik ugyan megtanultak írni-olvasni, de neveltetésük célja a fegyelem, a szenvedés elviselése és a győzelem volt.

A háború nemcsak feladat, hanem életforma volt számukra. A győzteseket dicsőség és kitüntetés várta, a gyávák viszont megszégyenültek.
A gyávaság ára
Spárta társadalma megvetette a gyávaságot. Xenophón szerint csodálatra méltó volt, hogy a spártaiak elérték, hogy városukban a hősi halál többet ért, mint a becstelen élet. A csatában gyávának tartott harcosokat kirekesztették. Nem vehettek részt a közös játékokban, nem ülhettek le a fiatalabbak előtt, és magyarázkodniuk kellett, miért maradtak magányosak, miért nem volt párjuk. A gyávákra – a tresantesekre – külön büntetéseket szabtak ki. Megfosztották őket feleségüktől, pénzbírságot kellett fizetniük, és nem járhattak egyenes háttal a többiek előtt. Aki megszegte ezeket a szabályokat, megkorbácsolták. Fontos azonban, hogy polgárjogaikat nem veszítették el teljesen, de a megaláztatás mindennapjaik része volt.

Spárta története az i. e. IX. században kezdődött, amikor még csak apró város volt az Eurotas folyó völgyében. Már ekkor a katonai erények és a nyers erő számítottak a spártaiak példaképének.
Plutarkhosz szerint a spártai asszonyok így búcsúztak férjeiktől: „Gyere vissza a pajzsoddal, vagy rajta.”
A férfiakat gyermekkoruktól a harcra nevelték. A „paideia” célja az volt, hogy edzett, szívós, engedelmes katonák legyenek. Mezítláb jártak, hogy megerősödjenek, keveset ettek, hogy megszokják a nélkülözést. Xenophón szerint így tanulták meg, hogyan bírják az éhezést és a hosszú hadjáratokat.
Közösség a harc szolgálatában
A spártai társadalom nem állandó hadsereggel rendelkezett, hanem polgárkatonákból állt, akiket a közgyűlés döntései alapján hívtak be. Mégis, a harcra való felkészítés minden más tevékenység fölé emelkedett. A kézműves munkát megvetették, azt a szolgákra, az ilotákra hagyták. A férfiak fizikai csúcspontjukat húszas-harmincas éveikben érték el.